Belföld

Nem fizet a kormányzat – a Sun háromszázmilliója

Több hazai informatikai cég küzd azzal a nehézséggel, hogy kormányzati megrendeléseiket nem fizetik ki. Van, amelyik csendesen tűr, de a Sun Microsystems nem ezek közé tartozik.

A Sun Microsystems Kft.-nek, illetve partnereinek 300 millió forinttal tartozik a kormányzat,
Nem fizet a kormányzat – a Sun háromszázmilliója 1

és nem hajlandó kifizetni. Keresztesi János, a Sun magyarországi vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy miniszterek és államtitkárok kijelentették neki: nem fizetnek, és ha ez nem tetszik, a Sun forduljon bírósághoz. Keresztesi azonban szeretné ezt elkerülni.


A Sun sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég nincs egyedül a magyar informatikai piacon. A FigyelőNet is tudósított arról, hogy a közelmúltban Magyarországon járt a HP nemzetközi alelnöke. Akkor csak sejtették a szakmában, hogy tárgyalásain téma volt: fizessen végre cégének a magyar kormányzat. Ez azóta meg is történt a hírek szerint, más cégek azonban nem jártak ilyen jól. Az Econet – amely tőzsdei cég, és ezért nyilvános adatszolgáltatásra kötelezett – az elmúlt hetekben, hónapokban szintén közzétette, hogy egy állami megrendelését nem fizették ki.


Van, akinek már fizettek?

A HP-tól a FigyelőNet megtudta: Peter Blackmore alelnök magyarországi látogatása nem volt összefüggésben semmiféle kormányzati fizetési problémával. Blackmore azért látogatott Magyarországra, hogy az itthoni és a regionális piac felértékelődését jelezze, ezért találkozott politikai vezetőkkel.


A HP-nek egyébként vannak kormányzati megrendelései, és ezek átfutási ideje valóban hosszabb a szokásosnál, de ezek az ügyek semmiféle összefüggésben nincsenek a nemzetközi vezetők látogatásaival – tudtuk meg. A HP-nál elmondták azt is, hogy cégüknek nem okoznak gondot az esetleges “hosszabb átfutási idők”, hiszen ismerik a kormányzati ügyek intézését. 


Keresztesi János, a Sun vezetője a kormányzati nem fizetéssel kapcsolatban kijelentette: nem európai a jelenlegi helyzet, és az sem, hogy egyes cégek nagyon közel kerültek a politikához. Szerinte ez az egész informatikai szakmának sem tesz jót. Hozzátette: nem fél megtorló intézkedésektől, az APEH-nak ugyanis már külön szobája van cégénél, az állam pedig a tavaly novemberi-decemberi megrendeléseket nem fizeti ki. Idén egyetlen forint bevételhez sem jutottak a kormánytól – közölte a vezérigazgató.


 Az anyacégnek nem megy jól

Nemzetközi szinten nem jó a Sun eredménye: a legutolsó negyedévet néhány millió dolláros nyereséggel zárta, ami gyakorlatilag nullszaldónak felel meg. Ugyanakkor működési profitja elérte az egymilliárd dollárt, és továbbra is évente kétmilliárd dollárt költ a cég kutatás-fejlesztésre. Forgalma éves szinten 11,5 milliárd dollárt tesz ki, messze elmarad az évekkel ezelőtti, mintegy 17 milliárd dolláros árbevételtől.

A magyar Sun jó évet zárt


Keresztesi János a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a Sun Microsystems Kft. amúgy jó esztendőt zárt. A legutóbbi pénzügyi évben 52 százalékkal bővült a bevétele, ez az iparág egészéhez, a magyar gazdaság helyzetéhez, sőt még a Sun anyavállalatához képest is jelentősen jobb mutatót jelent.


Különösen dinamikusan bővültek a Sun One szoftverek eladásai, amelyek 205 százalékkal nagyobb bevételt hoztak, és a hozzájuk kapcsolódó úgynevezett professzionális szolgáltatások is csaknem háromszorosra bővültek, 195 százalékkal hoztak többet a korábbinál. Emiatt a Sunnak sem okoz problémát, hogy a kormányzati szektor nem hajlandó fizetni.


Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató elmondta, éppen ezért nem fordulnak nemzetközi választott bírósághoz a vitás ügyekben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hasonló cipőben járó informatikai cégek egyelőre nem léptek fel egységesen a kormányzati szektorral szemben, inkább egyéni túlélési stratégiát követnek.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik