Belföld

Az első lakást vásárlóknak adna adókedvezményt Csabai Lászlóné

A lakásügyi kormánymegbízott azt javasolja a kabinetnek, hogy az első lakást építő, vásárló fiatalok öt évig továbbra is visszaigényelhessék törlesztőrészletük 40 százalékát befizetett adójukból - ezt maga Csabai Lászlóné mondta el szerdán az MTI-nek.

“A javaslatról a következő hetekben születik döntés, s biztos vagyok abban, hogy sikerül kompromisszumos megoldást találni az érintett fiatalok életkezdését megkönnyítő adókedvezmény fenntartására” – jelentette ki az MSZP-s politikus, országgyűlési képviselő, Nyíregyháza polgármestere.

Csabai Lászlóné hozzátette: ugyanakkor nem gondolja azt, hogy a kedvezménynek azokra is vonatkoznia kellene, akiknek már volt lakásuk, s miután azt eladták, építettek újat. Szerinte azok esetében sem indokolt az adókedvezmény, akik épített, vagy vásárolt lakásukat bérbe adják.

A lakásügyi kormánymegbízott a 20-30 millió forint összegű hitellel rendelkezőket sem részesítené a kedvezményben, hiszen ők jelentős kamatkiegészítést kapnak kölcsönük törlesztéséhez.

Hozzáfűzte: “a világon sehol nincs olyan rendszer, amely kétféle állami támogatást ad a lakásépítőknek és vásárlóknak, s Magyarországon sem tartható fenn hosszú távon a kamatok egy részének átvállalása, és az adókedvezmény együttes biztosítása”. A politikus úgy vélte, hogy az általa tett javaslat szerinti, öt éves időszakra szóló adóvisszaigénylési lehetőség jelentős mértékben segítené a rászoruló fiatalokat az otthonteremtésben, s a fél évtized elegendő lenne az egzisztencia kiépítésének könnyítéséhez, illetve a megfelelő keresetnövekedés eléréséhez.

Csabai Lászlóné a Fidesz adókedvezménnyel kapcsolatos felvetésére válaszolva elmondta: az ellenzéki párt lakásügyi kabinetjének vezetője, Mádi László is elismerte egy megbeszélésük során, hogy a kétfajta támogatás együttes alkalmazását hosszú távon nem lehet fenntartani. “Ennek ellenére Mádi László most mást mond, mint amit közgazdászként gondol” – vélekedett a kormánymegbízott. Hozzáfűzte: “persze a fideszes politikus korábban is riogatta a közvéleményt a lakástámogatások leépítésével, a lakáspiac ellehetetlenülésével, de nem lett igaza, s biztos vagyok benne, hogy most sem lesz, az adókedvezményt illetően”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik