Belföld

Adatmegsemmisítés – új üzletág a Kürt Rt.-nél

Adatmegsemmisítési üzletágat hozott létre a Kürt Rt., amelynek eddigi két fő tevékenysége az adatmentés és az adatvédelmi megelőzés volt – jelentette be Kürti Sándor, a cég vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. Az eseményen demonstrálták is, hogy a hagyományos törlési, formatálási megoldások nem képesek arra, hogy helyre nem állíthatóan távolítsák el az adatokat a hordozóeszközökről. Ugyanakkor a Kürt azt állítja, hogy az ő szolgáltatáscsomagja képes a teljeskörű adatmegsemmisítésre. Erre egyébként az államigazgatásban és a vállalatoknál is igencsak növekvő az igény – a cég szerint.

Az adatmentési és informatikai biztonsági technológiájáról ismert Kürt Rt. új elemmel gazdagította portfólióját. A Kürt minden eddigi tevékenységének középpontjában az adatok védelme állt, és – a látszat ellenére – az új ágazat, az adatmegsemmisítés is ebbe a sorba illeszkedik.

Napjainkban, az informatika fejlődésével párhuzamosan, a közigazgatásban és a magánszférában is gyakran merül fel az eszközök cseréjének igénye. A “levetett” számítógépek, adattárolók és adathordozók olyan információkat tartalmaznak, amelyek sokszor bizalmasak, és általában elkerülendő, hogy illetéktelen kezekbe kerüljenek.

Ezeknek az adatoknak, adathordozóknak a szakszerű megsemmisítése ma, a tömegméretekben használt informatika korában, igen komoly problémát jelenthet egy vállalat számára. Ráadásul, a tárolóeszközök működési elve miatt az egyszerű törlés, formázás csak az adminisztráció bejegyzéseit változtatja meg; maguk az adatok fizikailag még ott maradnak a tárolón, és nem túl bonyolult eljárással hozzáférhetővé tehetők.

A Kürt szakemberei a beérkező adatmentési esetek között sokszor találkoznak olyanokkal, ahol egyértelműen látszik, hogy az adathordozón nem csak az aktuális tulajdonos adatai találhatók meg, hanem régebbi tulajdonos(ok) adminisztrációból kitörölt állományai is.

Olyan esetekben, amikor az adatmegsemmisítés során a merevlemez müködőképességét meg kell őrizni, egy speciális, a Kürt által fejlesztett adatmegsemmisítő szoftvert alkalmaznak, amely felülírja az adattároló felületet valamilyen meghatározott karakter-sorozattal. Demagnetizáló alkalmazható, ha az adattárolót működésképtelenné kell tenni, de az eszköz maga készletgazdálkodási okokból nem semmisíthető meg, vagy például lejárt élettartamú, biztonsági mentésre, archiválásra használt mágnesszalagok leselejtezésekor. Optikai és magneto-optikai lemezek használhatatlanná tételéhez speciális célgép áll a Kürt rendelkezésére, amely mechanikai úton teszi használhatatlanná az adathordozót.

Sokszor alapfeltétel a művelet jogszerűségének és hivatalosságának igazolása. Ilyen esetekben a megsemmisítést jegyzőkönyvben rögzíti a Kürt Rt., és igazságügyi szakértői nyilatkozatot mellékel arról, hogy az általuk megsemmisített adathordozókról adat nem állítható helyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik