A Pannon GSM megoldásán keresztül március vége óta rendszeresen zajlik a jelentkezők tájékoztatása arról, hogy hogyan teljesítettek a felvételi folyamat egyes fázisaiban.
Június 21-én 137 ezren kapnak két-két SMS-t, amelyekből megtudhatják az általuk választott intézmények szakjain tett felvételi vizsgájuk végeredményét, majd másnap éjjel, a „vonalhúzást” követően ugyanennyi üzenet indul útjára az egyes főiskolák és egyetemek szakjainak felvételi ponthatárával. Lesznek persze néhányan, akiknek egész éjjel csipogni fog a mobilja: statisztikák szerint 348-an legalább tíz helyre adták be jelentkezési lapjukat, a csúcstartó az ország különböző iskoláinak 33 szakára pályázott. Ők csak remélhetik, hogy augusztusban nem kapnak újabb SMS-t – akkor azokat is értesítik majd, akik egyetlen helyre sem nyertek felvételt.
A szöveges üzenetekben az „ELTE”, illetve a „közgazdasági” szavak szerepelnek majd a leggyakrabban. Idén ismét a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkeztek a legtöbben – szám szerint 17.723-an –, míg a legtöbb felvételizőt a közgazdaságtan érdekelte: közel ötezren választottak ilyen irányú képzést. A tízes listán szerepel még a jogász és gazdálkodási szak, az informatika és az idegenforgalom, a kommunikáció, valamint a tavalyihoz képest jóval népszerűbb „klasszikus” bölcsész és nyelvi szakok: az angol, a pszichológia, a magyar és a történelem. Az ezen szakok valamelyikére jelentkezett mintegy 30 ezer diák különösen izgatottan várhatja a Pannon GSM szöveges üzenetét, hiszen átlagosan kétszeres túljelentkezéssel kell számolniuk.
Az irdatlan SMS-tömeget a tartalomszolgáltató alkalmazások számára kifejlesztett, nagy mennyiségű szöveges üzenet személyre szabott továbbítására alkalmas Pannon Futár szolgáltatás kézbesíti.