A köztévé az előző ciklusban látott hozzá ingatlanjai eladásához, hogy tartozásait rendezhesse. Így szabadult meg a Szabadsági téri központjától is. Az értékesítésekből befolyó pénzből semmi tartalék nem maradt, azt felélte az MTV.
A tévének eredetileg 2001 végén kellett volna elhagynia székházát, ám új ingatlan felhúzására nem volt forrása. Emiatt két kormányhatározat is született arról, hogy az ÁPV Rt. vegye meg az MTV utolsó értékes ingatlanát Óbudán, és ott építtesse fel az új tévébázist.
Az ötlet még az előző kormány idején született, de megtetszett a mostani kabinetnek is: közös területen, közös stúdiókban, közös gyártóbázissal működjön a közszolgálati MTV, a Duna TV, a rádió és a távirati iroda. A beruházást sürgeti, hogy az MTV-nek az év végéig ki kellene költözködnie a Szabadság téri épületből, amelyet még 2001-ben eladott az ÁPV Rt.-nek. A médiapark ötvenmilliárdért valósulna meg Óbudán. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió elnöke támogatja az elképzelést, a Duna TV és az MTI vezetője azonban fenntartásait hangoztatja.

Nincs meglepetés: újabb öt évig Erdogan az elnök Törökországban
Megköszönte a török közvéleménynek a „demokráciafesztivált”.