Belföld

Jövőre eltörlik a lakáshitel-törlesztés szja-kedvezményét

admin

2003. 07. 18. 17:03

A pénzügyminisztérium szóvivője a rászorultsági elvvel magyarázza a 240 ezer forintig igénybe vehető szja-kedvezmény eltörlését.

“Az adókedvezményekre általában, és így a lakásépítés adókedvezményére is igaz, hogy minél nagyobb az igénybevevő jövedelme, annál inkább tud élni a lehetőséggel, így a rászorultakat támogatja a legkevésbé” – mondta Máté Dániel a PM szóvivője. Magyarázata szerint az adókedvezmény megszűnése ellenére a lakástámogatási költségvetési kiadások jövőre összességében emelkednek. A kedvezmény megszüntetése 35 milliárd forint többletbevételt hoz a költségvetésnek, míg a szociálpolitikai kedvezmény növelése 12 milliárddal, a kamattámogatások többlete pedig 48 milliárd forinttal növeli a kiadásokat.

Máté Dániel az utóbbi napok eseményeivel kapcsolatban elmondta: “meglepetéssel értesültünk arról, hogy különböző orvosi és gyógyszerész szövetségeket váratlanul ért a gyógyszerek áfájának 5 százalékra emelkedése, hiszen ezt már egy évvel ezelőtt bejelentettük és a témát az EU népszavazási kampány idején sem kerültük meg”

A Magyar Orvosi Kamara (MOK), valamint a Magyar Kórházszövetség megütközéssel értesült arról, hogy a kormány jövőre a gyógyszer eddigi 0 százalékos áfa-kulcsát 5 százalékra emeli – közölték a szervezetek vezetői csütörtökön az MTI-vel. A PM szóvivője kifejtette: a nulla százalékos áfa eltörlése és az 5 százalékos áfa bevezetése uniós követelmény, az EU 6-os számú direktívája értelmében a legnagyobb kedvezménnyel adózó termékek áfájának is el kell érnie legalább az 5 százalékot.
“Ez alól az előző kormány az adófejezet mielőbbi lezárása érdekében nem kért derogációt, ezt a Közgáz tárcatükör rendezvényén Varga Mihály is elismerte” – fogalmazott a szóvivő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.