Belföld

Jövőre 10 százalékos bérnövekedéssel számol a kormány

admin
admin

2003. 07. 18. 11:47

A kormány jövőre 9-10 százalékos bérnövekedéssel számol - mondta László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában pénteken.

“Körülbelül 9-10 százalékos bérnövekedéssel számolunk, ez mindenképpen biztosítani fogja azt, hogy a bérek vásárlóértékét megőrizzük” – mondta a pénzügyminiszter. Hozzátette: a kormány világosan deklarálta, hogy a bérek vásárlóértékét jövőre meg kívánja őrizni. Mint mondta, ez azt jelenti: a kormány a bruttó bérek olyan növekedését tervezi, hogy az adótörvények szigorítását levonva, körülbelül az inflációnak megfelelő növekedés érhető el a nettó béreknél.

A kormány a költségvetés készítésénél – amint arról korábban beszámoltak – 4,5 százalékos inflációval számol. Az adózásban tervezett intézkedések azonban jelentősen csökkentik az adott bruttó bérhez tartozó nettó jövedelmet. Az eddig nyilvánosságra hozott számítások szerint az előirányzott adómódosítások mintegy 550 milliárd forinttal növelik a jövő évi büdzsé bevételeit, illetve az hogy mégsem változna jövőre a személyi jövedelemadó tábla, 153 milliárd forint bevételkieséstől mentesíti a büdzsét.

A pénzügyminiszter korábbi kijelentése szerint az adópolitikai döntéseket az államháztartási hiány csökkentése érdekében hozta meg a kormány. Az adótábla bevezetésének elhalasztása azonban feszültséget okozott a kormányzó pártok között.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Egerszalók, 2016. szeptember 13.
Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő - Saliris Spa és Konferencia Hotel épülete a Forrás út 4. szám alatt. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Ennek jelentőségét felismerve épült a Saliris Resort gyógyszálloda. 
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.