Belföld

Tűzharc a két Korea között

Egymásra lőttek észak- és dél-koreai katonák csütörtök hajnalban a két ország határán fekvő demilitarizált övezetben.

A lövöldözés oka valószínűleg az atomprogramot érintő tárgyalások leállíta. Észak-Korea a tűzharc után bejelentette, hogy plutóniumot állított elő, amelyik alkalmas atomfegyverek gyártására.

Az ENSZ-parancsnokság vizsgálatot indított a demilitarizált övezetben csütörtök reggel lezajlott tűzpárbaj körülményeinek tisztázására.

A dél-koreai fegyveres erők vezérkarának szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a lövöldözés a 250 kilométer hosszú, 4 kilométer széles demilitarizált övezet középső részén történt. Az egy percig tartó tűzpárbajban senki sem sebesült meg, a lövedékek azonban kissé megrongálták a dél-koreai őrposzt falát. A lövöldözés előtt nem észleltek jelentősebb észak-koreai csapatmozgást a térségben.


A szöuli egyetem egyik professzora a Reutersnek nyilatkozva úgy vélekedett: ha az észak-koreai katonák szándékosan nyitottak tüzet a déli erőkre, Phenjan ezzel vélhetően – egyebek között – azt kívánta elérni, hogy fenntartsa a nemzetközi közösségnek a Korea-félszigetre irányuló figyelmét.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik