Belföld

Negatív hatásokra gyengült a forint

Szerdán 13 órakor 7,18 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 40 bázisponttal gyengébben a kedd délutáni helyzeténél. Az euróhoz képest a forint 262,00/262,20 forinton állt, szemben a kedd délutáni 260,90/261,00 forintos árfolyammal.

A nap első felének kereskedését a dealerek szerint három tényező befolyásolta, és mindegyik negatív hatással volt a forintra. Az első a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet kedd délutáni bejelentése az ország esetleges hátrasorolásáról.

A második, hogy a nemzetközi kötvénypiacon Greenspan amerikai Fed-elnök keddi nyilatkozatának hatására eladási hullám indult meg, ami a külföldi befektetőket a magyar kötvények eladására is késztette. A FED elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy minden alap megvan arra, hogy a dollár erősödjön.

A harmadik forintgyengítő tényező a kivárás, ami a 2004. évi
költségvetési irányelvek délutánra esedékes közzétételéhez fűződik – mondják a piacon.

A forint a délelőtt folyamán 6,97-7,39 százalékos sávban ingadozott, egész nap gyengébben a keddi szintnél. A kereskedők szerint a gyengülés 70 százaléka a Fitch-jelentéshez kapcsolódott. Az euróval 261,50-262,70 forint között kereskedtek délelőtt.

A dollár jórészt a Greenspan-nyilatkozat hatására mintegy 5 forinttal erősödött a keddi árfolyamhoz képest. Délelőtt végig 235 forint felett jegyezték az amerikai valutát. 13 órakor 235,50/70 forinton kereskedtek az amerikai valutával a keddi 230,70/80 forintos árfolyamhoz képest.

A forintpiacon a kamatok a rövid lejáratokon 20 bázisponttal, a hosszabbakon 12-15 bázisponttal emelkedtek. Az államkötvény piacokon az 5 éves és a 10 éves hozamok 30 bázisponttal, a rövidebbek 20 bázisponttal emelkedtek.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik