Belföld

Az Audi 250 millió eurós beruházást létesített Győrött

Az Audi Hungaria Motor Kft. a tavalyihoz hasonló értékű, több mint 250 millió eurós beruházást valósít meg az idén Győrött - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Jürgen Lunemann, a társaság ügyvezető igazgatója. Elmondta: új gyáregység építését kezdik meg rövidesen, ahol a négyhengeres dízelmotorokhoz állítják majd elő a hajtókarokat, amelyekből az egy év múlva már működő üzemben naponta 12 ezer készül.

A fejlesztés része annak a stratégiának, amelynek keretében a társaság növelni akarja a komplett motorpaletta gyártási mélységét, ami azt jelenti, hogy a motor főkomponenseit döntően maguk szándékozzák előállítani. Ezen túl beruházásokat hajtanak végre az új fejlesztésű hathengeres motorgeneráció gyártósoraiban, továbbá a nyolchengeres motorgeneráció bizonyos részegységeinek gyártásába is invesztálnak.

Jürgen Lunemann kitért arra, hogy vizsgálják a műszaki fejlesztőközpont bővítésének lehetőségét. A bővítéssel meg lehetne kétszerezni a motorfejlesztő kapacitásokat – mondta. Az ügyvezető igazgató a féléves eredményekről nem nyilatkozott, azt viszont elmondta, hogy az idén 270 millió eurós eredmény elérését irányozták elő, ami a tavalyihoz hasonló. Szólt arról is: az ez évi motorgyártás meghaladja az 1,3 milliót; tavaly ennél kevesebb, egymillió 280 ezer motor készült Győrött.

Az Audi TT sportautók – a Coupé és a Roadster – gyártása ez évben nem csökken a tavalyihoz képest, összességében azonban az idén kevesebb személykocsi gördül le a sorokról, mivel az Audi A3-ast ez évben már nem szerelik Győrött. Magyarország legnagyobb exportőrének vezetője nagyobb körültekintést szorgalmazott a forintárfolyammal kapcsolatos kormányzati beavatkozások terén.

“Jól kiszámítható forintárfolyamra van szüksége az
exportorientált cégeknek, amelyeknek forgalma euróban, költségeik azonban forintban jelentkeznek. A kiszámíthatóság azért is elengedhetetlen, hogy a vállalatok invesztíciójukat hosszútávon tervezhessék” – szögezte le. Az ügyvezető igazgató a magyarországi bérszínvonallal összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy a munkaadók járulékos bérköltségeinek kellene csökkennie. Hozzátette: a bérszínvonalnak nem a környező országokéhoz kell igazodnia, hanem a magyarországi versenyképességhez kell orientálódni.

Jürgen Lunemann közölte: a nyár végére készül el félmillió eurós költséggel Győrött a 280 személy befogadására alkalmas Audi Hungaria Fórum, amely helyet ad majd cégen belüli szemináriumoknak, tréningeknek, továbbá – a város lakói számára is nyilvános – kulturális rendezvényeknek, színházi előadásoknak, kiállításoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik