Belföld

Aggódik a horvát ellenzék, hogy a Mol-é lesz az INA

A négy legnagyobb horvát ellenzéki párt parlamenti frakciója azt követelte kedden, hogy a horvát nemzetgyűlés folyamatban levő ülésszakán tűzze napirendre az INA horvát kőolaj- és földgáz-ipari vállalat privatizálási folyamatának kérdését.

Zlatko Tomcic házelnök közölte, hogy a követelés a horvát Sabor nyári szünet utáni valamelyik ülésszakán kerül napirendre, mert a kedden este záruló jelenlegin már lehetetlen az érdemi vita róla. A négy ellenzéki párt elnöke Ivo Snader (HDZ), Drazen Budisa (HSLS), Anto Djapic (HSP) és Mate Granic (DC) kedden kiadott együttes közleményben fejezte ki afölötti mély aggodalmát, hogy a horvát kormány az INA privatizálási tanácsa javaslatára a magyar MOL Rt.-nek szándékozik eladni 505 millió dollárért az INA 25 százalék plusz egy részvényét.

Ha valóban csak ennyiről lenne szó, a felkínált vételár nagyon kedvező lenne, de a kormány, sajnos, az INA és a MOL együttműködéséről, valamint a részvényesekről szóló két más szerződéssel 50 százalékos ellenőrzési lehetőséget biztosított a MOL-nak – áll a közleményben.

Az ellenzéki pártok elnökei szerint a horvát kormány a 19 milliárd dolláros külföldi adósság, a 6,9 százalékos GDP-arányos fizetési mérleghiány és a 7 milliárd dolláros külkereskedelmi hiány miatt Horvátországra nézve hosszú távon ártó kényszer- és választások előtti lépéseket tesz és ezért elfogadhatatlannak tartják a legnagyobb nemzeti vállalat eladását néhány hónappal a parlamenti választások előtt.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik