Belföld

Váratlan kamatcsökkentés Nagy-Britanniában

admin

2003. 07. 10. 13:27

A Bank of England 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát. Ezt az angol jegybank új elnöke Mervyn King jelentette be, a font erősödésére és bizonytalan gazdasági környezetre hivatkozva.

Utoljára Winston Churhill miniszterelnöksége idején, 1954-ben volt ilyen alacsonyan a kamatláb. A Bloomberg News 39 gazdasági elemzője közül mindössze nyolcan jeleztek előre ilyen mértékű kamatcsökkentést. A legtöbb szakember arra számított, hogy a tanács havi ülésén változatlanul hagyja a hitelek árát megszabó kamatot, azon az alapon, hogy a brit gazdaság kétharmadát nyújtó szolgáltatások teljesítménye lényegesen javult.


A Bank of England legutóbb februárban hajtott végre negyed százalékpontos kamatmérséklést. A mostani bank tanácsülés volt az első, amelyen résztvett Mervyn King a központi bank újonnan kinevezett kormányzója, aki a tíz évi szolgálat után visszavonult Sir Edward Goerge-ot váltotta fel ebben a pozícióban.


A szakértők körében eltérő a döntés megítélése


A megfigyelők emellett azzal érveltek, hogy kamatdöntést rendszerint a banktanács a negyedéves inflációs jelentések közzététele után, vagyis augusztusban hoz. Így tett februárban is, amikor legutóbb, szintén a havi inflációs jelentésre időzítve mérsékelte, szintén negyed százalékponttal a kamatszintet. A szakértők utaltak arra is: valószínűtlen, hogy Mervyn King a központi bank újonnan kinevezett kormányzója az első tanácsülésen támogatni fogja a kamatleszállítást.


Egyes közgazdászokat ezzel szemben egyáltalán nem érte váratlanul a döntés. Ők éppenséggel hitelenyhítést vártak, tekintettel az általános gazdasági helyzet kedvezőtlen voltára. Májusban a brit feldolgozóipar teljesítménye romlott egy a megelőző hónapban jelentkezett rövid javulás után. A fogyasztói kiadások, a kiskereskedelmi forgalom növekedése is kifulladt, a brit kivitel pedig igen kedvezőtlenül alakult, az eurozóna országaival szemben négy éves mélypontjára jutott. A font árfolyama az idén 8 százalékkal romlott, ám a központi bank tanácsának előző, júniusban tartott ülése óta 3 százalékkal erősödött, ami a kivitel további romlásával fenyegetett. King bankkormányzó a Times-nak adott nyilatkozatában is ezt a tényezőt tekintete meghatározónak a növekedés további kilátásait illetően.

A tőzsde már reagált


A londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100-as index a kamatdöntések után szokásos kilengés után lényegében közömbös maradt a döntéssel szemben. Az index, amely a csütörtöki napot 13,5 pontos veszteséggel indította, röviddel a bejelentés után 20,9 pontos veszteségen állt.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.