Belföld

Jogszabálysértés történt a gépkocsitender ügyében

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) részben megsemmisítette az Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) által júniusban hozott döntést , ami 4,8 milliárd forint összértékű, 1.510 darab alsó- és középkategóriás személygépkocsi, valamint áruszállító tehergépkocsi beszerzésére vonatkozott.

Deli Betty, a KDb elnöke az MTI-nek elmondta, a Summit Motors Hungary június 11-én indított jogorvoslati eljárást a döntőbizottságnál, mivel véleményük szerint az MKGI jogtalanul zárta ki a társaságot a közbeszerzési eljárásból.

A KDb elnöke tájékoztatása szerint a döntőbizottság mostani határozata megállapította: a közbeszerzési törvény alapján jogszabálysértés történt. Ugyanis sérült az ajánlatadók közötti esélyegyenlőség elve azzal, hogy a Summit nem kapta meg azt a faxértesítést, amelyben az MKGI a megajánlott autók bemutatását kérte, így nem tudta járműveit bemutatni.

Deli Betty hozzátette: ezért a KDb megsemmisítette az ajánlatkérő döntését azokban a részteljesítésekben, amelyekben a Summit is pályázott. Így a 2/a alsóközépkategóriás részteljesítésben, ami 300 darab, 980,2 millió forint összértékű autóra vonatkozott, továbbá a 2/b alsóközépkategóriás részteljesítésben, ami 327 millió forint értékű beszerzés, valamint a 4/a középkategóriás részteljesítésben, amely összesen 783 millió forintos megrendelés a győztesnek.

Deli Betty elmondta: a KDb döntése szerint az MKGI-nek vagy újra kell értékelnie az adott járműkategóriák pályázatait, vagy pedig új közbeszerzési eljárást kell kiírnia. Az MKGI korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendelkezésére álló dokumentumok szerint a május 7-i bemutatóra szóló felkérést május 5-én mind a 11 ajánlattevő részére telefaxon továbbította, amelyet az érintettek faxgépei visszaigazoltak.

Ennek ellenére a bemutatón a Summit nem jelent meg autóival, ezért az MKGI a közbeszerzési törvény és a pályázati felhívás
előírásait követve érvénytelennek nyilvánította a pályázatot. Az MKGI a 2003. június 4-i Közbeszerzési Értesítőben tette közzé a 4,8 milliárd forint összértékű, 1.510 darab alsó- és középkategóriás személygépkocsi, valamint áruszállító tehergépkocsi beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzési tender végeredményét, amelyet 6 részteljesítésben hirdetett meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik