A program célja a kirekesztődéssel leginkább veszélyeztetett halmozottan hátrányos helyzetűek – köztük a romák – foglalkoztatása és a munkaerőpiacra jutásának segítése – hangzott el a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Kiss Imre témavezető elmondta, a programot a települési-, és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit civilszervezetek részére hirdették, illetve hirdetik meg két körben.
Hozzáfűzte: az első kört június 24-én hirdetik meg, a másodikat várhatóan az év végén. A projektek támogatására összesen 7,5-8 milliárd forint áll rendelkezésre, s annak 44,4 százalékát a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, 55,6 százalékát pedig az EU Phare programja finanszírozza.
A pályázók a program két komponensére pályázhatnak. Az első projektenként 50 tartós munkanélküli 18 hónapos foglalkoztatását és komplex munkaerőpiaci integráciációját illetve reintegrációját, továbbá a résztvevők 30 százalékának szociális szakképzésben részesítését teszi lehetővé – mondta Kiss Imre.
A második komponensre pályázók 50 halmozottan hátrányos helyzetű – elsősorban roma származású – tartósan munkanélküli 8,5 hónapos foglalkoztatására, munkaerőpiaci integrálódására, életkörülményeik javítására kaphatnak támogatást. Az első komponens keretében 600-750 ezer eurót, a második komponens keretében pedig 200-300 eurót nyerhetnek a projektek megvalósítására – tájékoztatott a témavezető.