Belföld

Bush arra bíztatja Dél-Afrikát, hogy gyakoroljon nyomást Zimbabwéra

admin
admin

2003. 07. 09. 16:57

Afrikai körútjának második állomásán, Dél-Afrikában az amerikai elnök szerdán felszólította vendéglátóját, gyakoroljon nyomást Zimbabwéra, hogy a Robert Mugabe elnök alatt egyre súlyosabb válságba sodródó ország visszatérjen a demokráciához.

George Bush és Thabo Mbeki a közel másfél órás megbeszélés során a zimbabwei helyzeten kívül kereskedelmi kérdésekről, az AIDS elleni harc eredményességéről, valamint a libériai válságról tárgyalt.

Az amerikai elnök a találkozót követő közös sajtóértekezleten elmondta: bátorította Mbeki elnököt és kormányát, hogy folytassa a demokrácia zimbabwei helyreállítása érdekében tett erőfeszítéseit. Cáfolta, hogy a kérdésben feszültség lenne közte és Mbeki között. Dél-afrikai partnere mindazonáltal Zimbabwe ügyében a “csendes diplomácia” politikáját tartja célszerűnek.

Mbeki azt is hangoztatta, hogy a zimbabwei rendezés elsősorban az ott élők feladata. A Reuters tudósításában kiemelte: Morgan Tsvangirai, a zimbabwei ellenzék vezére méltatta azt, hogy Bush a határozottabb fellépés híve, míg Mbeki inkább szolidáris a zimbabwei diktátor rendszerével. A két politikus nyíltan nem ejtett szót Irakról, a kérdésben ugyanis Dél-Afrikának Washingtonétól élesen eltérő véleménye van.

Az iraki háborút leginkább Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök, Nobel-békedíjas politikus ellenezte, aki szerint Bush hibázott, amikor az ENSZ felhatalmazása nélkül indított háborút Irak ellen.

Mandela ugyan az amerikai elnök látogatása idején külföldön tartózkodik, de számos dél-afrikai szervezet, köztük a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezető személyiségei jelezték, hogy tiltakozni fognak Bush dél-afrikai jelenléte ellen.

Pretoriát aggasztja továbbá az a múlt heti amerikai döntés, amelynek értelmében Dél-Afrika nem kap katonai támogatást, mert nem hajlandó megígérni, hogy nem adja ki a felségterületén szolgálatot teljesítő amerikai katonákat a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Bush elnök kedd este érkezett Szenegálból Dél-Afrikába, afrikai körútjának második állomására. Útjára elkísérte Colin Powell külügyminiszter és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó. Útjának kiemelt célja a demokrácia népszerűsítése, a gazdaság fejlesztése a kontinensen, valamint az AIDS és terrorizmus elleni amerikai kezdeményezések megismertetése.

Közel 4,8 millió ember fertőződött meg HIV vírussal, amely az AIDS betegség okozója. Dél-Afrikában többen szenvednek ebben a betegségben, mint a világ bármely más országában. Bush csütörtökön Botswanába érkezik, majd pénteken körútjának következő állomására, Ugandába és Nigériába utazik tovább. Az amerikai elnök szombaton tér vissza Washingtonba.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.