Belföld

A kanadai Alcan megvenné a francia Péchiney-t

admin

2003. 07. 07. 14:21

A kanadai alumíniumgyártó Alcan cég mintegy 3,4 milliárd dollárért fel akarja vásárolni francia versenytársát, a Péchineyt. A fúzió átrendezné az erőviszonyokat a világ alumíniumpiacán, hiszen a világ legnagyobb alumíniumkonszernje keletkeznék. A francia tőzsdefelügyelet hétfőn máris bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Péchiney részvényeinek az ellenséges ajánlatot megelőző, múlt heti jelentős drágulása ügyében.

Az Alcan az egyesülés után 24 milliárd dolláros éves forgalommal, 88 ezer alkalmazottal 50 országban működne, és megelőzné a jelenleg világelső – 20,6 milliárd dollár forgalmú – amerikai Alcoát. Az Alcan 123 eurót és három saját részvényt adna öt Péchiney-papírért, ezzel a kanadai cég összesen mintegy 3,39 milliárd eurót ajánl. Az Alcannál azt mondják, hogy az ajánlatuk összesen 41 eurót ér Péchiney-részvényenként, és ebben 28 százalékos felár van a francia cég papírjainak július 2-i árfolyamához képest.

A Péchiney-nél viszont úgy vélik, hogy ez az ajánlat “a Péchiney-csoport stratégiai potenciálját komolyan alulértékeli”. A cég felügyelőbizottsága rövidesen megtárgyalja az ajánlatot. A bejelentés nyomán a Péchiney részvényei hétfőn kora délutánig 18,11 százalékkal 40,18 euróra emelkedtek – 34,02 eurós nyitás után -, a párizsi értéktőzsdén. A részvények idei csúcsa 40,45 euró, mélypontjuk 20,37 euró volt, az év eleje óta 20,16 százalékot nyertek.

Az Alcan papírjai pénteken 42,30 kanadai dolláron zártak a torontói értéktőzsdén, 42,10 dolláros nyitóárukhoz képest 0,48 százalékos erősödéssel. A papírok idei csúcsa 49,61, mélypontja 38,77 kanadai dollár volt, az év eleje óta 8,70 százalékot
vesztettek.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.