Belföld

Növekedett Nagy-Britannia GDP-je

Nagy-Britannia hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 2,1 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit - közölték a brit statisztikai hivatalban pénteken harmadik becslésként.

Mindkét eredmény 0,1 százalékponttal alacsonyabb a második becslésnél. Az első becslésben a tavalyi első negyedhez képest még 2,3 százalékos növekedés szerepelt. A legfrissebb adatsor szerint az első negyedévi növekedés a legkisebb volt tizenegy éven belül.

A brit hazai össztermék a tavalyi negyedik negyedévben 0,5 százalékkal bővült a harmadik negyedhez képest – az előzetes adat 0,4 százalék volt -, és a GDP 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előzetesen közölt 2,2 százalék helyett. Tavaly az évi átlagos gazdasági növekedés 1,7 százalékos volt, a legkisebb 1992 óta, de jobb az 1,6 százalékos kormányzati előrejelzésnél.

Az euróövezeti gazdaságok stagnáltak az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, és az átlagos GDP 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az európai összehasonlításban tulajdonképpen jó brit eredményt is rontja azonban, hogy az első negyedévben a lakossági fogyasztás mindössze 0,2 százalékkal nőtt (a második becslésben még 0,4 százalékos többlet szerepelt) – a leglassabban 1987 harmadik negyede óta -, a tavalyi utolsó negyedévi 1,1 százalékos többlet után, habár a tavalyi első negyedhez képest még így is 3,1 százalékkal volt nagyobb.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik