Belföld

Jól fogynak a rEVOLUTION CRM szoftverei

admin

2003. 06. 26. 15:53

A rEVOLUTION Software Kft. az idén a tervek szerint 430 millió forint árbevételt ér el, szemben a 2002. évi 336 millió forinttal - közölte Bódog Norbert, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A rEVOLUTION 2002-ben 52 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami 73 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A társaság az idén az adózás előtti eredményének további növekedését várja, azt azonban a sajtótájékoztatón nem közölték, hogy hány százalékkal lesz nagyobb a nyereségük. Az ügyvezető igazgató csupán annyit mondott, hogy legalább az infláció mértékének megfelelően emelkedik az eredményük.

Bódog Norbert elmondta: a társaság árbevételének növekedését részben a mikro-, kis- és középvállalkozások számára készült ügyfélkapcsolat menedzsment (CRM – Customer Relationship Management) szoftverének eladásától várja. Az idén a rEVOLUTION ebből a szoftveréből az első félévben már többet adott el, mint az elmúlt évben összesen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.