Az amerikai hadsereg a múlt héten kilőtt egy gépkocsikonvojt, amelyben a hírszerzés értesülései szerint többek között Szaddám Huszein volt iraki diktátor és egyik fia utazott.
Az amerikai egységek az autóoszlopot Hellfire rakétákkal semmisítettek meg a szíriai határ közelében, Nyugat-Irakban. A támadásban többen életüket vesztették, több embert letartóztattak, majd röviddel ezután szabadon engedtek.
A támadás során legalább öt szíriai határőr is megsérült. Azt egyelőre csak találgatják, hogy a szíriai katonák hogyan keveredtek bele az amerikai támadásba.
Lapjelentések szerint jelenleg is folyik az emberi maradványok DNS-vizsgálata.
Az amerikai egységek az autóoszlopot Hellfire rakétákkal semmisítettek meg a szíriai határ közelében, Nyugat-Irakban. A támadásban többen életüket vesztették, több embert letartóztattak, majd röviddel ezután szabadon engedtek.
A támadás során legalább öt szíriai határőr is megsérült. Azt egyelőre csak találgatják, hogy a szíriai katonák hogyan keveredtek bele az amerikai támadásba.
Lapjelentések szerint jelenleg is folyik az emberi maradványok DNS-vizsgálata.
Ajánlott videó
- 16:28 Ruszin-Szendi Romulusz a korábbi helyettesét kérte fel vezérkari főnöknek
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality showban élek, ami teljesen tönkretette az életem
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 16:26 Két évet kapott a pszichés problémákkal küzdő nő, aki börtönbe akart kerülni, hogy ne bántsa a családját és segítsenek rajta
- 16:22 „Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni” – Cristiano Ronaldo a hatodik vb-jére készülhet
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 16:12 Tarr Zoltán Scherer Péterről: pótolhatatlan űrt hagy maga után
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 15:52 Két hónapot is csúszhat a friss nyugdíjasok első kifizetése
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 15:30 Börtönbe zárták, kínozták az idős pápát, aki lemondott a trónjáról
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 15:22 Pitypang a kertben: így szabadulhatunk meg tőle
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 15:17 A 70 éves Geena Davis legalább húsz évet letagadhatna, látva legutóbbi vörös szőnyegezését
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
