Belföld

Draskovics válasza Polt Péter legfőbb ügyésznek

Medgyessy Péter kabinetfőnöke, Draskovics Tibor nyílt levélben válaszolt Polt Péter legfőbb ügyésznek. A levelet a FigyelőNethez is eljuttatta a Miniszterelnöki Hivatal.

Draskovics így fogalmaz: “Miniszterelnök úrhoz intézett április 17-i keltezésű levelével kapcsolatban – melynek melléklete volt az elmúlt napokban a nyilvánosság előtt sokat szereplő „Vázlat a legfőbb ügyész politikai szerepvállalásáról” – az alábbiakra szeretném felhívni szíves figyelmét.

A levél kézhezvételét követően Miniszterelnök úr megbízásából telefonon megkerestem Önt, és tájékoztatást kértem arról, hogy milyen konkrét segítséget kér a Legfőbb Ügyészség az említett dokumentummal kapcsolatban, hiszen a levél erre vonatkozó utalást nem tartalmazott. E telefonbeszélgetésben tisztázódott, hogy a Kormánynak nincsen semmilyen teendője egy ismeretlenek által készített, nem a Kormány felügyelete alatt álló szerv tevékenységére vonatkozó irattal kapcsolatban. Tisztázódott az is, hogy amennyiben a Legfőbb Ügyészség megítélése szerint e dokumentum elkészítése büntetőjogi minősítést igényel, úgy az ezzel kapcsolatos kezdeményezések megtétele is az Ügyészség hatáskörébe tartozik.

Legfőbb Ügyész úr levelében a Kormány segítségét kérte, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége alkotmányos feladatait zavartalanul láthassa el. Ennek kapcsán beszélgetésünk a rövidesen hatályba lépő büntetőeljárási törvény várható következményeire illetve, a különböző szervek ezzel kapcsolatos felkészültségére terelődött. Érezve a Legfőbb Ügyész úr szavaiból kicsendülő aggodalmat, kezdeményeztem, hogy aggályait levélben is szíveskedjék összefoglalni.

E telefonbeszélgetést követően kapta kézhez Miniszterelnök úr az Ön levelét az új büntetőeljárási szabályok hatályba lépésével kapcsolatban. E levél nyomán pedig a Miniszterelnök széles körben tájékozódott arról, hogy az illetékes kormányzati szervek eleget tettek-e jogalkotási feladataiknak, illetve kellően felkészültek-e az új szabályok alkalmazására. A tájékozódás nyomán Miniszterelnök úr a megfelelő intézkedéseket a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium irányába megtette.

Úgy gondolom, a Legfőbb Ügyész úr levelében kért segítséget ezzel a Kormány megadta. A Népszabadság június 19-én megjelent számából illetve a Legfőbb Ügyészség aznapi közleményéből természetesen nem tűnt ki, hogy az abban említett dokumentum azonos az április 17-én megküldöttel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik