Belföld

Első Lakáshitel névre keresztelték át az EuroDirekt takarékszövezetet

Az EuroDirekt Országos Takarékszövetkezetben 10 százalékos tulajdonrészt szerzett az Emerging Europe Capital Investors (EECI) befektetési alap vállalata, a Mortgage Holdings S.A. Az új tulajdonos egymillió dollárral járult hozzá a takarékszövetkezet saját tőkéjéhez, amellyel az így 300 millió forintra emelkedett. A tőkeemeléssel egyidejűleg, 2003. május 30-ával az EuroDirekt neve Első Lakáshitel Országos Takarékszövetkezetre módosul.

Számel József, a takarékszövetkezet elnöke elmondta, hogy a névváltozást az új tulajdonos megjelenése mellett a Földhitel- és Jelzálogbankkal folytatott konzorciális lakáshitelezés üzleti jelentősége indokolja, ugyanis a takarékszövetkezet a direktbanki szolgáltatások mellett a jövőben a lakáshitelezésnek is kiemelt üzleti szerepet szán.

Füzes Sándor a takarékszövetkezet befektetésekért felelős ügyvezető igazgatója emellett hozzátette, hogy a direktbanki szolgáltatások és a lakáshitel szolgáltatások előnyösen egészítik ki egymást. “Aki lakáshitelt vesz fel, annak szüksége van egy folyószámlára a havi törlesztő-részletek fizetéséhez, és amelyet többnyire a hitelnyújtó banknál szükséges vezetnie a hitelfelvevőnek, ami többlet terhet jelent az ügyfeleknek. Direktbanki bankszámla-szolgáltatásunk ezzel szemben, bár megnyitása nálunk is kötelező hitelfelvétel esetén, alacsony költséggel működik, és magas kamatot nyújt ügyfeleinknek. A direktbanki bankszámlát egyértelmű pénzügyi előnyein túl, továbbra is a Lloyd’s of London-AXA biztosítótársaságok bankári felelősségbiztosításának megtartásával kínáljuk ügyfeleinknek” – emelte ki az Ügyvezető igazgató.

Nigel P. Williams, a felügyelőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az előnyös szolgáltatás kapcsolatot erősíti, hogy a szintén EECI tulajdonú értékesítés-szervező és lakáshitel-feldolgozó Első Lakáshitel Kft. egyre növekvő számú ügyfélszolgáltai irodáiban egyszerre lesznek elérhetőek a lakáshitelek és a direktbanki szolgáltatások.

Az Első Lakáshitel Szolgáltató Kft. (ELLA) Budapesten és agglomerációs körzetében partnerei számára – a Földhitel- és Jelzálogbanknak és az Első Lakáshitel Országos Takarékszövetkezetnek – pénzügyi szolgáltatások értékesítés-szervezését, és IT szolgáltatást végez.

Az Emerging Europe Capital Investors (EECI) mintegy 24 milliárd forintos befektetési alap, amely befektetési tevékenységét elsődlegesen Közép-Európa EU csatlakozásra esélyes országaira koncentrálja. Az EECI kezelésében lévő tőkét a European Bank for Reconstruction and Development (EBRD), a DuPont Capital Management Corporation, a Caisse de Depot et Placement du Quebec Capital International és a State Street Bank & Trust Company bocsátja rendelkezésre. Az EECI jelenleg Lengyelországban, Észtországban és Magyarországon rendelkezik befektetésekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik