Belföld

Romlanak a gazdasági kilátások Németországban

A német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) kedden módosította a gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését: a korábbi kis mértékű növekedés helyett enyhe visszaesést prognosztizál.

A DIHK szóvivője szerint a kamara jelenleg 0-hoz közelítő visszaesést vár a korábbi, szintén 0-hoz közelítő növekedés helyett. A DIHK kedden tett közzé a német ipari körök hangulatát tükröző jelentést is. A német üzleti hangulat eszerint az 1993 évi recesszió óta újabb mélypontján van és fordulatnak nincsen nyoma.

A kamara 21 ezer cég körében végezte felmérését, 17 százalékuk a konjunktúra javulását várja, 42 százalék viszont a helyzet romlására számít, vagyis e két vélemény között 25 százalékpontos az eltérés, a legutóbbi felmérésben szereplő 3 százalékpontos eltéréssel szemben. Martin Wansleben, a DHIK elnöke az adat ismertetésekor elmondta, hogy a német cégeket aggodalommal tölti el az adóemelésről folyó vita, az államháztartás növekvő hiánya és az, hogy vajon sikerül-e megoldást találni a jóléti rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kérdésekre.” Mindezt a 35 órás munkaidő bevezetéséért folyó kelet-németországi sztrájk kísérte, amihez nem kell kommentárt fűzni”- közölte az elnök.

Hozzátette, hogy a gazdaság valamikori motorja, a kivitel visszaesőben van az euró erősödése miatt az Egyesült Államok és a “dollártérség” irányában, csak a Kínába és a közép-európai térségbe irányuló export ad okot némi ” óvatos derűlátásra”. A hamburgi HWWA gazdaságkutató intézet kedden közölte, hogy ” technikai recesszió” jelei tapasztalhatók Európa legnagyobb gazdaságában. Az intézet mind 2003-ra, mind 2004-re vonatkozó prognózisát lefelé módosította.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik