Belföld

Harmadik piacon is fellépnek a magyar és a román turisztikai cégek

admin

2003. 06. 10. 15:11

A harmadik piacon való együttműködésről tárgyalt egyebek mellett Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) turizmusért felelős államtitkára és Dan Matei Agathon román turisztikai miniszter a hétvégén Romániában.

Pál Béla a román turisztikai miniszter meghívására turisztikai szakemberekből álló delegációval látogatott a hét végén Romániába. A MeH keddi közleménye szerint a tárgyaláson kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik idegenforgalmának helyzetéről, majd az együttműködés lehetséges formáiról tárgyaltak. A felek megállapodtak arról, hogy ezentúl rendszeresen, évente kétszer értékelik az együttműködés tapasztalatait. A közlemény szerint kiemelten foglalkoztak a tengerentúli piacokon való közös megjelenésről, valamint a kerékpáros turizmust szolgáló fejlesztésekről.
Megállapodtak arról, hogy Magyarország átadja a román félnek az EU csatlakozással kapcsolatos, valamint a gyógyidegenforgalom fejlesztése területén szerzett tapasztalatait – áll a közleményben. A látogatás során a turisztikai államtitkár találkozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, valamit a szövetség vezetőivel, akikkel ugyancsak a turisztikai területen történő közös együttműködés lehetőségéről folytatott tárgyalásokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.