Belföld

Uniós pénzből fejlesztenék a Római-partot

A Római-part árvíz-fenyegetettségének megszüntetése, valamint a megfelelő szabadidős lehetőségek megteremtése érdekében 10 milliárd forintos közös pályázat benyújtását tervezi európai uniós forrásokra a III. kerület és a főváros.

Tarlós István, a III. kerület független polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy a részletes uniós pályázat elkészítéséhez a két önkormányzat fejlesztési projektet nyújtott be múlt héten a nemzeti pályázatokat gondozó államtitkárságra. Rámutatott: sikeres pályázat esetén a Római-part térségében megszűnhet az árvízveszély és kiépülhetnek a szabadidő hasznos eltöltését biztosító létesítmények, például a csónakházak, valamint a vízi turizmus feltételei.

Az eddigi tervek szerint gyalogos és kerékpárutak, parkolók létesülnének, megoldanák a szennyvízelvezetést, és 30 hektár zöldterületet alakítanának ki. A 10 milliárd forintos projekt tíz százalékát a két önkormányzatnak kell biztosítania.

A főváros az egymilliárdból 650 millió forintot vállal. A polgármester hangsúlyozta: a Római-part régi célját, a minél szélesebb tömegek számára való szórakozási lehetőséget szeretnék biztosítani a mai helyzettel szemben, amikor jórészt csak a tehetősek részére működnek exkluzív vízi klubok.

Tarlós István szólt arról is, hogy a múlt évi komoly árvíz idején a főváros vezetői hangoztatták, kész tervek vannak a Római-part árvízvédelmére, azóta azonban kiderült, hogy nincsenek ilyen tervek. Úgy vélte, mielőbb dönteni kellene a védgát helyéről és annak magasságáról. Szerinte maximum 130 centiméter magas gátra lenne szükség, ezáltal ugyanis még élvezhető marad a Duna-part. Beszámolója szerint a kerület benyújt egy egymilliárd forint értékű EU-pályázatot arra is, hogy az ország legnagyobb lakótelepén, a békásmegyerin, rendezzék a Heltai Jenő tér és az ott lévő vásárcsarnok környezetét.

Egy kisebb, 350 millió forintos pályázattal pedig az Óbuda-Újlak városközpont rehabilitációját szeretnék folytatni. Bihary Gábor (MSZP) alpolgármester a tájékoztatón reményét fejezte ki, hogy az egyetlen főváros-kerületi közös projekt, amely egyúttal a legnagyobb összegű is, sikeres lesz az EU-pályázaton. Megjegyezte azt is, hogy ez az uniós pályázat jó tanulási lehetőséget biztosít a szakapparátusnak annak begyakorlására, miként lehet egy ötletből sikeres projektet kidolgozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik