Belföld

Öngyilkos merénylet Oroszországban

Legkevesebb tizenöten meghaltak csütörtökön a kaukázusi Észak-Oszétiában, amikor feltételezések szerint egy női öngyilkos merénylő felrobbantotta az orosz légierő egyik autóbuszát.

A busz Mozdok városának szállodájából tartott a településtől 6 kilométerre fekvő légitámaszpont felé, amikor a merénylő egy vasúti kereszteződésnél a jármű lassítását kihasználva felrobbantotta a testére erősített pokolgépet.

Alekszandr Drobisevszkij ezredes, az orosz légierő szóvivőjének közlése szerint a halálos áldozatok között négy tiszt, egy tiszthelyettes, három szerződéses katona, és hét polgári alkalmazott van. Öten már a helyszínen, a többiek kórházba szállítás közben haltak meg. A robbantásos merényletben tizenketten szenvedtek különböző fokozatú sérüléseket.

Az észak-oszétiai rendvédelmi szervek vezetői azonnal megjelentek a helyszínen. Az első feltételezések szerint csecsen szakadárok, illetve észak-oszétiai eszmetársaik állhatnak a robbantás mögött. Az elmúlt hetekben két súlyos, összesen 75 ember életét követelő öngyilkos merénylet történt Csecsenföldön: az egyik célpontja a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) helyi parancsnokságát is magában foglaló körzeti adminisztrációs központ volt, a május 12-i merénylet után egy nappal pedig Ahmad Kadirovot, a Moszkva-barát grozniji kormányzat vezetőjét próbálták megölni egy vallási ünnepen. Mindkét akcióért a tavaly októberi moszkvai túszdrámát, és a grozniji kormányépület decemberi felrobbantását is megszervező Sámil Bászájev hadúr vállalta a felelősséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik