Belföld

Hatmilliárdba kerülhet az iraki misszió

A honvédelmi miniszter reményei szerint az iraki magyar katonai szerepvállalást nagy többséggel fogja támogatni az Országgyűlés hétfő délután. Közlése szerint a féléves misszió költségei meghaladnák a 6 milliárd forintot.

Juhász Ferenc hétfőn délelőtt újságíróknak nyilatkozva elmondta: június első két hetében dől el, hogy a Magyar Honvédség saját szállító eszközeit viszi-e Irakba, vagy tevékenységét más hadsereg járműveivel végezheti majd.

A miniszter reméli, hogy ezen eszközök használatán túl a magyar alakulat Irakba juttatásában is segítséget kap más nemzetektől Magyarország. Juhász Ferenc közlése szerint, ha a szállító alakulat minden eszközét a Magyar Honvédség biztosítaná, akkor a féléves misszió költségei meghaladnák a 6 milliárd forintot.

Mint mondta, ez az összeg akkor csökken, ha a magyar missziót más hadseregek segítik szállító járművekkel, illetve különböző egyéb szolgáltatásokkal. A honvédelmi tárca vezetője közölte: a parlamenti döntés után megkezdik a katonák kiválasztását, illetve felkészítését.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik