Belföld

Döntenek a sztrájkról az orvosok

Rendkívüli elnökségi ülésükön szavaznak pénteken az orvosok arról, milyen feltételek mellett látják elkerülhetőnek a sztrájkot. A Népszava úgy tudja, a minimális követelések között biztosan szerepel a kórháztörvény tervezetének visszavonása, s az is, hogy az egészségügy privatizációjába vonják be tisztességes mértékben az egészségügyi dolgozókat is.

A Magyar Orvosi Kamara főtitkára lapunknak elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy az ágazatban megmaradjon az állami dominancia, a magánrészesedés pedig ne lehessen 7-8 százaléknál nagyobb. Kizárólag részleges privatizációról lehet szó – nyilatkozta Gyenes Géza, aki szerint elképzelhető még egy egészségügyi alap létrehozása. Ebbe fizethet a magánbefektető, majd az újjáépítés után megfelelő kamatot kaphat érte. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a betegellátásba beleszóljon a tőke – tette hozzá.

A kamara számára ugyancsak minimum a bruttó 409 ezer forintos pályakezdő orvosi bér, ami még mindig csupán az uniós bérek 45-46 százalékát jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik