Belföld

Magyarország “súlycsoportja fölött versenyez” a békefenntartásban

Magyarország „súlycsoportja fölött versenyez" a nemzetközi békefenntartásban – olvasható a Nészabadságban Michael P. DeLong altábornagy, az amerikai Középső Parancsnokság, a Centcom helyettes parancsnokának nyilatkozata.

Az amerikai tábornok szerint ez több annál, amit sok más ország tesz. Általában is, Közép- és Kelet-Európa a várakozáson felül járul hozzá a nemzetközi terrorizmus ellen indított harchoz. A 2001. szeptember 11-e után kezdődött globális háború első következményeként a terrorcselekmények száma világszerte a hatvanas évek szintjére esett vissza.

“Magyarország, Románia és a többi közép, illetve kelet-európai ország magasan a várakozás fölött járul hozzá az afganisztáni Tartós Szabadság hadművelet sikeréhez” – mondta a floridai Tampában DeLong altábornagy. A tábornok szerint a kilencmillió dolláros magyar katonai segély, valamint a Romániától kapott fegyverek, lőszerek kulcsszerepet játszottak az afgán nemzeti hadsereg első zászlóaljainak felállításában.

“Most arról tárgyalunk, milyen műszaki segítséget tudnának nyújtani a páncélos zászlóaljak felállításához, kiképzéséhez, és ebben Magyarország megint partner. Nem is lehetnénk elégedettebbek az Afganisztánban, illetve Tampában dolgozó magyar kiküldöttek emberi és szakmai tulajdonságaival” – fogalmazott DeLong altábornagy.


 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.