Belföld

Megszüntették Miskolcon a türelmi zónát

Betiltotta Miskolc önkormányzati közgyűlése csütörtökön, hogy a prostituáltak a jövőben is szabadon folytathassák mesterségüket a város erre eddig kijelölt utcájában.

Miskolc önkormányzata 2001-ben, az országban elsőként jelölt ki a Tiszai pályaudvar melletti Szinva utcában mintegy kétszáz méternyi területet a prostituáltak számára. Ezt követően hazai és külföldi örömlányok szállták meg az említett környéket, s viselkedésük miatt a helybéli lakosok többször is tiltakoztak.

A város közgyűlése ezért úgy döntött, hogy Miskolc egyik, az autóforgalom által kevésbé látogatott ipartelepi helyén, a Besenyői utcában jelöli ki az új türelmi zónát. Néhány hónap elteltével azonban ezen utca lakói is megelégelték a naponta ismétlődő botrányokat, és feljelentést tettek az “iparág” betiltására a miskolci önkormányzatnál.

Miskolc város csütörtöki közgyűlése ezért többségi szavazással arról döntött, hogy száműzi a borsodi megyeszékhelyről a “hivatalos” prostitúciót.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik