Belföld

Autópálya és parkolási díjak – autós fizess!

Duplájába kerülhet a parkolás Budapesten, sőt a helyben élőknek sem lenne ingyenes. Lesz négynapos matrica a sztrádákon. A vidék legnagyobb autókiállítását rendezik Debrecenben.

Budapesten hétfőtől emelkedtek a parkolási díjak, várakozási övezetenként maximum 40 forinttal kell többet fizetniük az autósoknak. A parkolási díjak növekedésében szerepet játszott, hogy a tarifák általános forgalmi adótartama 12-ről 25 százalékra emelkedett.


Autópálya és parkolási díjak – autós fizess! 1

Dupla parolási díjak, és fizetnek a helyben lakók is?

Vinkovics Béla, a főpolgármesteri hivatal illetékese szerint ősszel a jelenleginél nagyobb mértékben, személyes álláspontja szerint akár duplájára is nőhetnek Budapesten a parkolási díjak. Hozzátette azonban, hogy a díjemelésnek nem bevételnövelési oka, hanem forgalomtechnikai célja lesz. A mostani óránkénti 140 és 400 forint közötti díjaknak ugyanis nincs kellő visszatartó hatásuk, emiatt igen nehéz napközben üres parkolóhelyet találni. A módosításkor a szakember javaslatot tesz arra is, hogy az adott várakozási övezetben élők se kaphassanak ingyenes parkolási engedélyt.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes ugyancsak forgalomtechnikai szempontnak tekinti a parkolás szabályozását. Szerinte azonban elképzelhetetlen, hogy az idén a jelenlegi duplájára emeljék a várakozási díjakat. A szocialista politikus alig néhány hete vette át a parkolással összefüggő kérdéseket a pénzügyi főpolgármester-helyettes irányítása alá tartozó programirodától. Irányításával az év végére készítik el a parkolás szabályozásának módosítási javaslatait. Ezek egyik fontos eleme lesz, hogy megszüntetik a mai tarthatatlan helyzetet, a többféle parkolási rendszer működését Budapesten. Az egységes parkolási rendszer mellett szabályozzák majd a taxidrosztok és a turistabuszok várakozási rendjét is.

Június 15-étől jön a négynapos matrica

Bár az egynapos sztrádamatrica továbbra is álom marad az autósok egy része számára, úgy tűnik, mégis történik előrelépés az autópálya-használat terén. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ugyanis azt szeretné, ha már június 15-étől megvásárolható lenne a három állami kezelésű sztrádára (M1, M3, M7) a négynapos jegy – írja a Magyra Hírlap.

A jelenlegi elképzelések szerint az ezer forintba kerülő bérlet – egyelőre csak a nyári iskolai szünet végéig – a hét bármely napjától érvényes lenne, tehát nem korlátozódna a hétvégekre. Az újfajta matrica bevezetésével így egy hétvégi kiránduláshoz nem kellene 10 napra érvényes, 1900 forintba kerülő bérletet váltani.

Újdonság az is, hogy most már élesben üzemelnek a bliccelőket figyelő kamerák (eddig nem tartották elég megbízhatónak a rendszert). Ha egy autó rendszámát nem találják a matricát vásárlók adatbázisában, a tulajdonos bizton számíthat a 10 900 forintos csekkre. Ha ezt nem fizeti be három nap alatt, 38 ezer forintra ugrik a tarifa. Autópálya díjak 2003-ban >>

Az autós szakma nem készült fel a csatlakozásra

 Autókiállítás Debrecenben

A magyar vidék legnagyobb autókiállítását május 9-11. között rendezi meg a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont. Debrecen főterén a Nagytemplom előtti területen 51 kereskedő 250 gépkocsit mutat be, továbbá 13 autózáshoz kapcsolódó vállalkozás is kínálja majd termékeit.

A csatlakozást követően a vámtarifák csökkenésének eredményeként a japán, a távol-keleti és az amerikai autók ára mérséklődhet Magyarországon – mondta el a debreceni autókiállítás megnyitó sajtótájékoztatón Orbán András, a megyei kamara egyik elnöke. A szakember szerint ugyanakkor felkészületlenül éri a szakmát az a 2005. január elsejétől hatályba lépő törvény, miszerint aki autót ad el, annak azt vissza is kell vásárolnia, továbbá 2007-ig el kell érni, hogy a gépkocsik anyagának 96 százaléka újrahasznosítható legyen.

Orbán szerint erre sem a hazai hulladékmegsemmisítők, sem az autóbontók nem készültek fel. Elgondolkodtatónak nevezte, hogy a mintegy 300 autóbontó közül ma szinte egyik sem rendelkezik telephelyengedéllyel, mert nem tett eleget az új engedélyeztetési eljárásnak. Kifogásolta azt is, hogy még mindig 50-60 ezer használt kocsi érkezik az országba évente, aminek uniós norma szerinti későbbi “eltüntetése” a kormány dolga lesz.
Orbán András szerint a mintegy 1100 hazai autóértékesítési pont 30 százaléka szűnhet meg az uniós csatlakozást követően, s eltűnhetnek a kisvárosokból a ma még színfoltot jelentő kis autókereskedések is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik