Belföld

Nagyobb a vártnál a francia költségvetés hiánya

admin

2003. 04. 29. 09:54

A francia költségvetés hiánya 2002-ben meghaladta a nemzeti termék (GDP) 3 százalékát, 3,1 százalékot tett ki - erősítette meg a Nemzeti Statisztikai Hivatal (INSEE) kedden.

Márciusban még a hivatal 3 százalékot , az Európai Bizottság által megszabott küszöbön álló deficitet jelentett be, azóta azonban a hiányba belekalkulálták a Carbonnage de France bányaipari társaságnak jutatott dotációt, ami 0,1 százalékkal növelte az indexet.

Kedden tették közzé a francia feldolgozóipar üzleti hangulatát jelző összetett indexet is. A mutató áprilisban a várakozásokhoz képest sokkal erőteljesebben, 92 pontra süllyedt, szemben a márciusban mért 95 ponttal. Az INSEE hét gazdasági mutató változásának értékelése alapján képzi a mutatót.

A közgazdászok némi javulásra számítottak és igen kedvezőtlennek tartják a mutató változását, amely a gazdasági tevékenység beszűkülését jelzi a következő hónapokra, tekintettel arra, hogy az IFO német gazdaságkutató intézet hétfőn tette közzé, a közel recessziós állapotokról tanúskodó, hasonló mutatóját. A szakértők ezek alapján azt jósolják, hogy az Európai Központi Bank – várhatóan május után – 50 bázisponttal mérsékli majd az irányadó kamatokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Brüsszel, 2017. április 26.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának elnöke, Manfred Weber találkozója az Európai Parlament brüsszeli épületében 2017. április 26-án. 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.