Belföld

GKM álláspont a siófoki sztráda ügyében

Kovács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón ismertette az M7-es autópálya díjasítása utáni, Siófok térségére vonatkozó, külső szakértők bevonásával is elemzett legújabb forgalmi adatokat.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), az Állami Autópályakezelő (ÁAK) Rt. és az Állami Közúti Műszaki és Információs (ÁKMI) Kht. közös nyilatkozata szerint az M7 autópálya 2003. január 15. óta díjas (matricás) autópályaként üzemel, és Siófok város többször szót emelt a forgalom drasztikus mértékű növekedése miatt, amit a város belterületén tapasztalt.


A közúthálózat fejlesztését, fenntartását és üzemeltetését irányító Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Főosztálya az M7 autópálya díjasításáról szóló kormányhatározatnak megfelelően gondoskodott a díjasítás hatásainak felméréséről.

A tapasztalatok összegzésére és annak megfelelő intézkedési terv kidolgozására a kormányhatározatnak megfelelően a díjasítás bevezetését követő egy év elteltével kerül sor.

A GKM a forgalomfigyelés szakmai irányításával az ÁKMI Kht.-t bízta meg, aki az érintett közútkezelő és autópálya társaságokkal együttműködve gyűjti a vonatkozó mérési adatokat és azok alapján rendszeresen elemzéseket készít.

A mérőhelyek 2003. évi és az azt megelőző három év adataiból kiolvasható a 7 sz. főút forgalmának növekedése. Ennek okai között elsődlegesen azonban nem az M7 autópálya díjasítása szerepel, hanem a település jelentős forgalmat vonzó gazdasági és turisztikai fejlődése.

Az adatok alapján elmondható, hogy míg 2000 és 2003 között Siófok belterületi bevezető szakaszán a forgalom mintegy 25 százalékkal növekedett, ugyanezen időszak alatt az M7 autópálya (pontosabban az időközben autópályává bővített autóút) forgalma gyakorlatilag azonos szinten maradt (kismértékű 1-2 százalékos növekedés tapasztalható), ami alapján egyértelmű, hogy a térség összforgalma fejlődött jelentősen, 10 százalékot meghaladó mértékben.

A siófoki forgalom növekedésének több összetevője van. Ilyen a térség általános forgalom fejlődése, melyhez hozzájárul a felújított M7 autópálya nagytérségi forgalomvonzó hatása, valamint Siófok város természetes fejlődéséből adódó belső forgalomnövekedése.

Ezt mutatja az is, hogy a mérőhellyel párhuzamos autópálya keresztmetszetekben is enyhén növekedett a forgalom. Egy összetevő ebben az M7 autópálya díjasítása is. Azt, hogy a Siófokon mérhető fogalomból mennyi lehet az átmenő forgalom aránya, egy célforgalmi vizsgálat képes kimutatni, melynek elvégzésére a nyári csúcsidőszakban kerülhet sor.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy a Siófok város által hangoztatott hatalmas mértékű forgalomnövekedés valójában mindössze 25 százalék volt három év alatt egyenletesen, ebből az átmenő forgalom aránya jelentősen kisebb.

A város külső területein mért 25 százalékos növekedés abszolút értékben mintegy 2000 jármű/nap értéket jelent. Feltételezve, hogy ez a növekedés tisztán az átmenő forgalom növekedésének köszönhető, a város központjában sem tehető ennél magasabb értékre az átmenő forgalom növekedése, ami ott a nagyobb forgalomnagyságok miatt százalékosan kisebb növekedést eredményez (kb. 15 százalékot) a 3 év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik