Belföld

Vegyesek a hétfői tőzsdenapi várakozások

Vegyes piaci várakozásokat fogalmaztak meg hétfőn az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. A BUX index gyakorlatilag nem mozdult a szombati zárás értékéről és minimális, 0,27 pontos pozitív változással továbbra is 7964 ponton áll a hétfői nyitáskor.

Nagy Péter, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője elmondta, a pesszimista világgazdasági növekedési kilátások hatására negatívra váltott a külföldi tőkepiacok hangulata, és ez a magyar tőzsdét is kedvezőtlenül befolyásolja. Emiatt kisebb csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén.

Rátkai Orsolya, az OTP Bank Rt. elemzője úgy véli, hogy a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulat ellenére néhány vezető részvény jól szerepelhet a magyar tőzsdén, és ez a BUX kis mértékű emelkedését eredményezheti. Véleménye szerint a Richter az első negyedéves eredményvárakozások, az OTP pedig a pénteki közgyűlésen nyilvánosságra hozott ez évi üzletpolitikai elképzelések hatására erősödhet.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 6,0 pontos veszteséggel nyitott hétfőn, és rövidesen 12,5 pont volt a vesztesége.

A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 11,54 pontos veszteséggel indult hétfőn, és néhány perc múlva 7,31 pont volt a vesztesége. Pénteken 53,39 pontos, azaz 1,85 százalékos veszteséggel 2838,23 ponton zárt az irányadó mutató, ezzel 1,88 százalék volt a hátránya az év végihez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik