Belföld

Nyugalamzott Shell-vezér irányítja az iraki olajprivatizációt

admin

2003. 04. 25. 17:49

Pénteki amerikai bejelentés szerint újraindult az észak-iraki Kirkuk melletti Jambur olajmezőn is az olaj kitermelése. Az olajipari minisztérium stábja még nem állt fel, a vezető azonban már megvan.

Az északi Kirkukban napi 60 ezer hordónyi olaj kitermelése kezdődik meg, vagyis az együttes iraki kitermelés most napi 235 ezer hordó lehet, és ez a belső szükségleteknek már jelentős részét fedezi – mondták pénteken az amerikai Újjáépítési és Emberiességi Segélyhivatalban (ORHA). A déli országrészben már 175 ezer hordós a napi termelés – ennek újraindítását szerdán közölték az amerikai illetékesek.

Az iraki olajipari minisztériuma egyelőre nem működik, jelenleg keresik a megfelelő személyeket az ország irányítását szervező amerikai-brit szövetségesek. Az ideiglenes iraki adminisztráció vezetője, Jay Garner nyugalmazott amerikai tábornok azt mondta: reményeik szerint a jövő hét végére már elfoglalhatják helyüket a szakértői csoportok egyes tárcáknál, az olajiparinál azonban – tekintettel az olajár és az ellátás kérdésének fontosságára – hosszabb időbe telhet, amíg a megfelelő minisztériumi apparátus összeállhat.

Az iraki olajipari minisztériumot újjászervező csoport vezetésére az amerikai védelmi minisztérium Philip Carrollt, a Royal Dutch/Shell amerikai részlegének nyugalmazott elnök-vezérigazgatóját kérte föl. A csoport feladata lesz megvizsgálni az iraki olajipar privatizálásának lehetőségeit, megnyitását a külföldi befektetők számára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsőbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.