Belföld

Az alacsony részvételi arányon bukhat meg a litván EU-népszavazás

A litvánok támogatják országuk EU csatlakozását, de sokan attól tartanak, hogy a túl kevés szavazó miatt érvénytelen lesz a referendum. Emiatt a népszavazás (ugyanúgy, mint Lengyelországban) két napig tart.

Kevesebb mint három hét van hátra a litván EU népszavazásig. A balti állam polgárai – Málta, Szlovénia és Magyarország után – negyedikként, május 10-11-én járulnak az urnákhoz országuk jövőjükről dönteni. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság 66 százaléka támogatja az ország EU csatlakozását és 13,3 százalék ellenzi határozottan azt.

A hatóságok a biztató adatok ellenére nem ülnek ölbe tett kézzel. A népszavazás ugyanis csak akkor érvényes, ha a szavazati joggal rendelkezőknek legkevesebb a fele megjelenik az urnáknál és leadja voksát. A nemzeti választási bizottság ezért döntött úgy, hogy a referendum két napig tart – ez az első ilyen eset az ország 1991-ben elnyert függetlensége óta.

A választási bizottság elnöke, Zenonas Vaigauskas legjobban a külföldön élő 200 ezer honfitársa miatt aggódik. A 3,7 millió litvánból körülbelül ennyi ember dolgozik törvénytelenül külföldön. A szavazástól való távolmaradásuk – noha a külföldi diplomáciai képviseleteken voksolhatnának, de ezt az illegális munkavállalás következményeitől tartva esetleg nem teszik meg – negatívan befolyásolhatja akár szavazás végkimenetelét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik