Belföld

Csütörtöktől vasárnapig – újra könyvfesztivál

admin

2003. 04. 23. 16:43

Több száz újdonsággal, valamint számos programmal várja az érdeklődőket a csütörtökön megnyíló 10. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.

A könyv és a szerzői jog világnapjához kapcsolódó, vasárnap estig tartó rendezvénysorozat eseményeit a szervezők szerdán sajtótájékoztatón ismertették. Zentai Péter László fesztiváligazgató elmondta: minden talpalatnyi hely elkelt a Budapest Kongresszusi Központban.

Tájékoztatása szerint az intézmény előtt is pavilonokat állítottak fel, s a fővárosban működő külföldi kulturális központokban is rendeznek könyves eseményeket. Az idei könyvfesztivál díszvendége – a franciArt ez évi magyarországi programsorozatának keretében – a francia kultúra lesz. A jubileumi rendezvényt Görgey Gábor magyar, illetve Jean-Jacques Aillagon francia kulturális miniszter nyitja meg.

A nyitó napon nyújtja át Demszky Gábor főpolgármester a fesztivál díszvendégének, Mario Vargas Llosa világhírű perui írónak a Budapest Nagydíjat. Az eseménynek a magyar irodalom csaknem 300 jeles személyisége mellett mintegy harminc külföldi vendége lesz.

Részt vesz a rendezvényen többek között Per Olov Enquist svéd, Pierre Assouline és Andrei Makine francia, Robert Jordan amerikai, José Luis Martinez mexikói, valamint Diego Pita spanyol író.

Stanislas Pierret, a budapesti Francia Intézet igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: a csaknem húsz francia szerző mellett jelen lesznek a legjelentősebb franciaországi kiadók, valamint számos folyóirat képviselői is. Az ez évi szakmai fórumok középpontjában a magyar olvasáskultúra fejlesztése, egy hosszú távú könyvpolitika kialakításának megvitatása és elindítása áll. A fesztivál keretében harmadszor rendezik meg az Európai Első Könyvesek Fesztiválját, s ismételten átadják az Év kiadója és az Év kereskedője elismerést, valamint a Budai Díjat. Az utóbbit egy, XII. kerületi pedagógusokból álló zsűri ítéli oda az oktatásban leghasznosabbnak tartott könyv, illetve CD-ROM készítőinek.

A sajtótájékoztatón bemutatta újdonságait a Vince Kiadó. Új köteteik egyike az Óriások vállán című munka, amely – a Magyar Rádió Aranyemberek című műsorsorozata nyomán – harminc tudósportrét tartalmaz. A Vince Kiadó gondozásában látott napvilágot a Párizsban élő, budapesti születésű Adam Biro Két zsidó utazik a vonaton…című kötete, valamint a szintén budapesti születésű és Franciaországban alkotó Peter Kassovitz Ezeregy ok az elkeseredésre című, önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye is.

A Balassi Kiadó újdonságai között szerepel G. Etényi Nóra Hadszínterek és nyilvánosság, a magyarországi török háborúk hírei a XVII. századi német újságokban című kötete, valamint Salát Gergely Büntetőjog az ókori Kínában című könyve. A Typotex Kiadó jelenteti meg Mark Buchanan: Nexus, avagy kicsi a világ című ismeretterjesztő munkáját, továbbá Dennis E. Shasha: Kiber-rejtvények című kötetét, amely 36 fejtörőt ajánl az olvasóknak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Beautiful night shot of Bratislava city, Slovakia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.