Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter megkapta a Hungexpo Rt. igazgatósága és felügyelő bizottsága által készített jelentést - írja a Népszava. Ebből számára kiderül, hogy a cégnél elkezdődött a tisztulási folyamat, amire már korábban is szükség lett volna. Azaz felmondják az örökölt, előnytelen szerződéseket és feljelentést tesznek a büntetőjogi kérdéseket is érintő területeken.
A miniszter utalt arra, hogy a Hungexpo további vizsgálatokat ígért, amelyekre szerinte szükség is van. Csillag István jelezte, kérni fogja a kormánytól, hogy a KEHI tartson újra vizsgálatot a Hungexpónál. Továbbá megkérte a többségi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bankot, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy módja legyen közreműködni a vezetői döntések ellenőrzésében, és tartsanak fokozott ellenőrzéseket azokban az ügyekben, amelyekre a sajtó nyilvánossága hívta fel a figyelmet. A miniszter ugyanakkor nem zárja ki, hogy a gyorsabb tisztulást segítheti személyi változás.

Ajánlott videó
- 20:09 Dobos Evelin kórházba került a Sztárbox szuperdöntője előtt
- 20:02 Julia Roberts elárulta, mi volt a legkeményebb drog, amit valaha kipróbált
- 20:00 Késely Ajna óriásit úszott, Eb-bronzot ért az országos csúcs
- 19:53 A háborúkban gyermekeiket elvesztett anyákhoz is szólt Ferenc pápa pénteken
- 19:38 Februárban indulhat újra a villanyautós pályázat a cégeknek
- 19:09 150 település lakói kapnak új kályhát
- 19:00 Halott indiánok ihlették meg a 27-esek klubjába belépő rocksámánt
- 18:56 Kávézacc segíthet a betegségek kezelésében
- 18:54 „Szégyellem magam” – Sánta Laci megbánta, hogy erőfeladatot választott a Paprika Dorina elleni párbajon
- 18:51 BKK: egyes agglomerációs kék járatok kimaradhatnak a sztrájk miatt
- 18:47 Akár vállműtét is várhat a Real Madrid legnagyobb csillagára
- 18:16 A Város Királynői: Solomon Zsuzsanna a vita hevében pezsgővel öntötte nyakon Kalmár Paulinát
- 18:16 Rendhagyó filmklubot tartottak a köztévé épületénél ellenzéki közszereplők
- 18:00 Bazári alkudozás vagy stratégia, amit Orbán tesz az ukrán EU-csatlakozás ügyében?
- 17:54 Nappalivá varázsolták a buszvárót a somogyi faluban
- 11:46 Ezt lépi Lázár János a vasutasok bérkövetelésére
- 17:52 Rendőrök vittek el egy orvost és asszisztensét a salgótarjáni kórházból
- 11:11 Meddig kell melegíteni a kocsit télen, indulás előtt?
- 15:52 Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja
- 09:06 Ciszterci gimnázium tanára: A keresztény értékrend nem a Fidesz-hűség, nem drámaiatlan giccs
- 06:18 Farm VIP: Paprika Dorina megalázónak érezte, ahogy a testéről beszélt Rippel Feri
- 15:59 Megtudtuk az MVM-től, mi az újdonság az óraleolvasásnál
- 15:11 Kecskeméti diszkós gyilkosság: „Láttam, hogy a sínekre rakták a kidobók, de féltem, hogy megölnek”
- 11:05 Hogyan segítette győzelemhez Borkai Zsoltot a győri ellenzékben történt árulás?
- 10:06 Valóság lett a John Wickből: símaszkos betörők rontottak be Keanu Reeves otthonába
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!