Belföld

Visegrádi országok közösen a turizmusért

A visegrádi országok a fontosabb tengerentúli piacokon közösen hívják fel a figyelmet a térség nevezetességeire , a fővárosokra, történelmi városokra, világörökségi helyszínekre és gyógyfürdőkre.

A Miniszterelnöki Hivatal turisztikai államtitkársága arról tájékoztatott, hogy az együttműködésről a visegrádi országok turisztikai vezetői április közepén Krakkóban tárgyaltak.

Az együttműködés hatékonyabbá, egyúttal hangsúlyosabbá teszi a bemutatkozást azokon a piacokon, ahonnan a turisták egyébként is több országot keresnek fel európai útjuk során. Az együttműködés keretében a négy ország közösen vesz részt amerikai, kínai, japán és brazil vásárokon, illetve ugyanezen piacokon road-show-kat szerveznek.

A régióról angol, japán, kínai és portugál nyelven honlapot adnak ki, így az egyéni turisták, a szakmai érdeklődők egyaránt fontos információkhoz juthatnak. Az együttműködés keretében a régiót bemutató kiadvány és film is készül, valamint közösen szerveznek tanulmányutakat tengerentúli újságíróknak, utazásszervezőknek. A szakmai együttműködés keretében kicserélik statisztikai adataikat, közös piackutatást folytatnak.

A négy ország turisztikai vezetői még az első a félévben Pozsonyban találkoznak, ősszel pedig a tervek szerint Budapesten az EU-csatlakozás turizmusra gyakorolt hatásaival foglalkozó szemináriumon vitatják meg az aktuális kérdéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik