Belföld

Iraki kisfiú a szenvedés jelképe

Kuvaitvárosba szállították szerdán Ali Iszmail Abbász 12 esztendős iraki kisfiút, aki az iraki háború okozta emberi katasztrófa jelképévé vált.

A kuvaiti al-Batain kórházban azt közölték az újságírókkal, hogy az amerikai hadsereg által gyógykezelésre ideszállított sebesült fiú – aki mindkét karját elvesztette -, eléggé elfáradt az út során, s ezért nem nyilatkozhat a sajtónak egyelőre. Kuvaiti gyógykezelésének, a protézisek elkészítésének idejét csak a vizsgálatok után tudják megmondani.

Az iraki gyermek házát amerikai rakéta döntötte romba. A támadásban Ali elvesztette szüleit, csaknem egész családját, mindkét karját, továbbá súlyos égési sérüléseket szenvedett, és eddig egy bagdadi kórházban kezelték, ahol még az alapvető gyógyszerekből is hiány van és szörnyűek a higiéniai körülmények. Kórházi ápolónője hétfőn üzenetet küldött George Bush amerikai elnökhöz és Tony Blair brit kormányfőhöz: ha megvan a technológiájuk ahhoz, hogy bombázzanak és házakat döntsenek romba, mozgósíthatnának egy repülőgépet is, hogy megmentsék Ali életét.

A fiú képe bejárta a világsajtót, miután tíz nappal ezelőtt egy brit újságíró felfedezte őt, s világszerte gyűjtés indult gyógykezelésének finanszírozására.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.