Belföld

Az ÁPV cége BorsodChem részvényeket adott el – a Tebész gyanakszik

Bennfentes kereskedés felderítésére irányuló felügyeleti vizsgálatot kér a Forrás Rt. által eladott BorsodChem részvénycsomag kapcsán a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ).

Az érdekvédelmi szövetség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének címzett levél másolatát hétfőn juttatta el az MTI-hez és a FigyelőNethez is. A Forrás Rt. zártkörű pályázaton 5550 forintos árfolyamon értékesítette 4,06 százaléknyi BorsodChem részvénycsomagját a CE Oil und Gas AG-nek.

A pályázatot február 24-én hirdették meg, az ajánlatokat március 10-ig várták, és a döntést a Forrás Rt. tulajdonosa, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) március 27-én hozta meg. A tranzakciót azonban csak április 11-én hozták nyilvánosságra.

A TEBÉSZ álláspontja szerint ezek az információk árfolyam befolyásoló hatásúak, késleltetett közlésük pedig lehetőséget teremtett a bennfentes kereskedelem kialakulására.

A szervezet arra is rámutat, hogy február elejétől kezdődően a részvény adásvétel nyilvánosságra hozásának időpontjáig a BorsodChem részvények árfolyama jelentősen, csaknem 30 százalékkal emelkedett, miközben ekkora árfolyamemelkedést semmilyen nyilvános információ nem támasztott alá.

A TEBÉSZ szerint indokolt kivizsgálni, hogy a kérdéses időszakban mely személyek vagy társaságok vásároltak és adtak el BorsodChem részvényt, illetve, hogy munkájuk kapcsán összefüggésbe hozhatók-e a Forrás Rt.-vel vagy az ÁPV Rt.-vel.


A Borsodchem Rt. internetes honlapja szerint a CE Oil-nak 59,23 százalékos részedése volt 2002. december 31-én a vegyipari vállalatban. A CE Oil-t általában az orosz Gazpromhoz közeli cégként szokták emlegetni, bár a kapcsolat máig nem tisztázott egyértelműen.


Az ÁPV Rt. kedden tart sajtótájékoztatót az ügyben – közölték a FigyelőNettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik