Belföld

Milliárdos eredményt ért el a Budapest Alapkezelő Rt.

A Budapest Alapkezelő Rt. 2002-ben 1 milliárd 61 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami adófizetés után csaknem 900 millió forint nyereséget jelent – nyilatkozta az rt. vezérigazgatója, Fatér Gyula.

Elmondta, ebből 800 millió forintot osztalék formájában kifizet az rt., a fennmaradó rész pedig a saját tőkét növeli, amely így meghaladja a 700 millió forintot. Fatér kifejtette, a Budapest Alapkezelő Rt. jelenleg 217 milliárd forintot kezel befektetési alapokban és nyugdíjpénztárak számára, ami a második helyet biztosítja számára a hazai alapkezelési piacon.

A kezelt vagyon 2002 elejéhez képest 67 milliárd forinttal, azaz 45 százalékkal nőtt. A dinamikus növekedés elsősorban a pénzpiaci és kötvény jellegű alapoknak volt köszönhető, hiszen az öt legnagyobb hazai alapból hármat a Budapest Alapkezelő Rt. működtet. A vezérigazgató hangsúlyozta, a további növekedés biztosítása érdekében a termékpalettát megújítják, amelynek fontos eleme, hogy elindítanak egy új alapot a közeljövőben, a Budapest Ingatlan Alapok Alapját. A termék felügyeleti engedélyezése most folyik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik