A Porsche Hungária kedden napvilágot látott előrejelzésében 10-15 százalékos áremelkedést vetít előre azt követően, hogy az EU-ban az elmúlt év októberében életbe lépett egységes piacszabályozás hamarosan Magyarországon is kötelező lesz. Az ár-, illetve árrés-harmonizációs előírás szerint az egyes tagországokban a helyi adóktól megtisztított gépjárműárak plusz-mínusz 5 százalékkal térhetnek el attól az átlagártól, amelyért a gyár a kereskedőknek szállítja a járműveket.
Több megkérdezett márkaimportőr túlzottnak tartja a PH becslését, egyesek szerint nem kizárt, hogy puszta keresletélénkítő szándék húzódik meg a nyilatkozat mögött.
Mint mondták, rengeteg üzletpolitikai szempont határozza meg a fogyasztói árat, például a versenytársak taktikája, a modellek frissessége, a vásárlóerő és a kereskedői kedvezmények. Ami az ár-, illetve árrés-harmonizációt illeti, a Világgazdaság értesülései szerint ez az EU-ban még korántsem ment végbe, sőt elemzők szerint akár egy-két évig is eltarthat a folyamat.