Belföld

Mindenki bojkottál mindenkit

admin

2003. 04. 02. 09:17

A közelmúltban arról értesülhettünk, hogy az amerikaiak lemondanak mindenről, ami német vagy francia. Szerdán Európában is megkezdődött az amerikai termékek bojkottja.

Néhány éve a Shell olajvállalatot sikerült meghátrálásra kényszeríteni bojkott segítségével, ha korlátozott időszakra is, aztán jöttek a kisebb volumenű, ám gyakran igen sikeres magánakciók. Számos bojkottakciót hirdettek például a vásárlók azok ellen a szemtelen kereskedők ellen, akik az euróátállást áremeléssel tetézték (ez főleg délen volt divat), de Nyugat-Európában gyakorlatilag bármely jól irányzott vásárlói akciónak sikere lehet.


Horvát bojkott

A minap egy horvát médiavállalkozás visszautasította az amerikai USAID szervezet 87 ezer eurós támogatását. A USAID által szervezett program balkáni civil szervezetek támogatását célozta volna, illetve célozza a jövőben is. A cég azonban úgy vélekedett: az amerikai partnerekkel való sikeres együttműködés ellenére a továbbiakban nem veszt részt a program folytatásában.

Itthon valamivel alacsonyabb a vásárlói öntudat szintje, igaz most nem is rólunk van szó. Itt nem is nagyon lehet egy céget a vásárlók önmegtartóztatásával fenyegetni. Kivétel ez alól talán a Danone-akció. Ez esetben, ha nem is teljes erőből, de sikerült a céget a sarokba szorítani. Szerdán aztán értesülhettünk arról, hogy a Demokrata olvasói a Westelt fogják bojkottálni, amiért nem hirdet kedvenc lapjukba. Valószínű, hogy ők kevesen lesznek a Westel “megregulázására”. Lényeg a lényeg, igazi bojkott eddig csak Nyugat- és Dél-Európában volt, itthon sohasem, ahogy itthon tüntetni sem mennek az emberek a háború ellen.

A mostani, az iraki háborúval kapcsolatos akcióknak azonban már se, szeri se száma. Kezdődött az Egyesült Államokban, amikor kiderült, hogy a franciák vétózni fognak, ha az USA háborúzni akar. Ekkor egy szenátor arra kereste a jogi kiskapukat, hogyan lehetne a francia és német termékeket bojkott-mozgalom és vámok nélkül – például egészségügyi előírások bevezetésével – visszatartani.

A szenátor felszólalásánál egyébként nem is kellett több, az USÁ-ban rögtön egy aprócska divathullám ütötte fel a fejét. Neves médiaszemélyiségek törték azon a fejüket, hogyan lehetne kitolni a franciákkal, neves éttermek borlapjáról lekerültek a francia borok, és mint tudjuk, az amerikai elnök sem eszik már olyat, aminek a nevében a francia szó szerepel.

A háború második hetében már Európa sem rest. Legfrissebb értesüléseink szerint európai civil szervezetek tucatjai igyekeznek rávenni nagyérdeműt, hogy kerüljék az amerikai termékeket. A belga gyökerű kezdeményezés For Mother Earth néven fut, a szervezet már össze is állította a bojkottálandó cégek listáját. A lista olyan cégeket foglal magába, mint a General Electric, a Philip Morris, az Exxon, a Chevron, a Ford, a General Motors, valamint néhány amerikai légitársaság.

A mozgalomhoz egyébként tíz Európa Parlamenti képviselő is csatlakozott. Egyikük, Patrica McKenna szerint azon országok polgárainak, amelyek kormánya a szövetségesek oldalára állt, a tüntetések után nem marad más eszközük, mint a bojkott.

A szervezők egyike vezéralakja volt a sikeres, 1995-ös Shell-akciónak is. A mára a mozgalom szóvivőjévé avanzsált Pol D’Huyvetter beszámolója szerint a mozgalom addig működik majd, amíg az amerikai kormányzat tiszteletben nem tartja a nemzetközi jog előírásait.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.