Belföld

Irak elutasítja a segélyprogram folytatását

Az iraki tájékoztatási miniszter bejelentette: elutasítja az olajat élelmiszerért program folytatását, melyet a háború megkezdésekor állítottak le.

Mohammed Said el Sahhaf szerint olyan döntést nem lehet megvalósítani, amelyről Irakot nem kérdezték meg. A miniszter szerint a világszervezet döntéshozó szervének tagjai „eltorzították” az eredeti, 1996-ban életbe lépő megállapodást.

Az olajat élelmiszerért program háborús helyzetre vonatkozó alkalmazásáról szóló javaslatot a BT tagjai pénteken fogadták el. A határozat szerint a program 45 napig folytatódna, a későbbiekben azonban dönthetnek annak meghosszabításáról.

Az iraki miniszter kifogása valószínűleg azzal kapcsolatban merült fel, hogy a szövegben a szövetséges csapatokat „megszálló csapatoknak” nevezik.


Eközben Dél-Irakba befutottak az első nyugati segélyszállítmányok, az ország belső részében pedig iraki menekültek adtak enni az éhes amerikai katonáknak. Erről az amerikai csapatok egyik magasrangú vezetője számolt be. Mint elmondta: “nagyon kedves gesztus” ez a menekülő irakiaktól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik