Belföld

Blair baloldali fórumot hívott össze

Berlin, New York és Stockholm után július közepén a brit főváros lesz a színhelye a Progressive Governance elnevezésű nemzetközi hálózat konferenciájának. Az 1997-ben életre hívott kezdeményezéshez olyan állam- és kormányfők, pártpolitikusok és prominens gazdaság- és társadalomkutatók tartoznak, akiknek meggyőződése, hogy a XXI. század új világrendjének problémái közös gondolkodással oldhatók meg, hasonló nézeteket vallanak a szociális feszültségek enyhítéséről, az állam és a gazdaság viszonyáról - írja a Népszabadság.

Az európai baloldal megújításának ezen érdemleges, háromszáz-négyszáz meghívott részvételével zajló fórumát Tony Blair hívta össze, míg a szellemi megalapozás két közismert brit személyiség felelőssége. Egyikük, Anthony Giddens, a rangos London School of Economics igazgatója, a Third Way, a Harmadik Út ideológiájának kidolgozója, a kormányfő tanácsadója, másikuk a Magyarországon is járt Peter Mandelson volt kereskedelmi-ipari és az északír ügyek minisztere, a New Labour filozófia egyik szellemi atyja. A brit kormányfő levélben kérte fel Medgyessy Pétert, akivel a napokban a brüsszeli EU-csúcsértekezleten is eszmét cserélt, szólaljon fel a konferencián. A hálózat fórumához nyújtott magyar hozzájárulás előkészítésével a magyar kormányfő stratégiai főtanácsadóját, Gyurcsány Ferencet bízta meg.

A nyári konferencia a szellemi inspiráción kívül ideális lehetőség az iraki konfliktus kapcsán kialakult európai feszültség enyhítésére is, például a háború szükségességéről merőben eltérő nézeteket valló brit kormányfő és a német szövetségi kancellár napi aktualitásokon túllépő, higgadt megbeszélésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik