Belföld

Gátépítés a Felső-Tiszán 3,6 milliárdos költséggel

Az idén folytatódik a Felső-Tisza gáterősítése, a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei töltésszakaszának megemelésére 3,6 milliárd forintot fordítanak; a gátemelés munkálatai - a beruházási pályáztatás után - május-júniusban kezdődnek és őszig, a kedvezőtlen időjárás kialakulásáig be is fejeződnek.

Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az elmondta: ezúttal a Tisza Gulács-Jánd-Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti szakaszának jobb partján emelik meg a földsáncot az előírt magasságra.

Befejezik továbbá a folyóba torkolló Szamos körzetében a gátmagasítást, mind a jobb, mind pedig a bal parton. A 3,6 milliárd forintból közel 15 kilométeres szakaszon válik biztonságossá a Tisza töltésrendszere.

Az igazgató hangsúlyozta: az idei fejlesztéssel az országhatártól Vásárosnaményig már a megfelelő magasságú gátak állják majd útját a folyón kialakuló árhullámoknak. Fazekas László hozzátette: a Beregben – ahol a 2001. március 6-ai tiszai árvízkatasztrófa több mint 18 milliárd forint kárt okozott a magán-, az egyházi, önkormányzati és állami tulajdonban – Vásárosnamény és Lónya között még 32 kilométer hosszú tiszai töltésszakasz megerősítése van hátra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik