Belföld

Az amerikai alelnök korábbi cége már megbízást kapott Irakban

Az amerikai elnök 489,3 millió dollár megadását kérte kedden a kongresszustól az iraki olajágazat helyreállítására. A kormány az égő olajkutak eloltásával már meg is bízta a Cheney alelnök által 2000-ig elnökölt céget.

Az amerikai hadsereg a korábban Dick Cheney USA-alelnök által vezetett Halliburton cég leányvállalatának adott megbízást Irakban.

A megbízás szerint a Kellogg, Brown and Root amerikai cég feladata az olajkutak tüzeinek eloltása. A megbízást kapó cég a Halliburton leányvállalata. A Halliburton élén 2000-ig Dick Cheney jelenlegi amerikai alelnök állt, öt éven keresztül. Cheney-t a “héják” között tartják számon Washingtonban, vagyis háború-párti politikusnak minősítik.


Az amerikai elnök 489,3 millió dollár megadását kérte kedden a kongresszustól az iraki olajágazat helyreállítására. Ez az összeg része annak a 74,7 milliárd dollárnak, amit a kongresszustól kért az Irak elleni hadjárat finanszírozására, valamint a háborús erőfeszítést támogató kulcsállamok jutalmazására.


A kongresszushoz kedden eljuttatott elnöki dokumentum szerint a 489,3 millió dollárból fedeznék egyebek között az égő olajkutak eloltását, a megrongálódott olajberendezések helyreállítását és az üzemanyag-forgalmazási rendszer újjáélesztését.

Az amerikai katonai parancsnokságtól a francia AFP hírügynökség úgy értesült, hogy más cégtől nem kért ajánlatot a hadsereg, minthogy a Kellogg, Brown and Root már a háború előtt kidolgozott tervek az olajkutak biztonságának szavatolására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik