Belföld

Drágul az olaj, nő az aggodalom

Hétfő reggel drágult a kőolaj a szabadpiacon, a múlt heti, 30 százalékos áresés kiigazításaként. Drágította az olajat, hogy George W. Bush amerikai elnök maga is figyelmeztetett hogy nem lehet gyors hadjáratra számítani.

Ugyancsak emelte az árat, hogy az OPEC-tag Nigériában napi 570 ezer tonna olaj kitermelése elmaradt a hét végétől, törzsi villongások miatt. Ez a szokásos nigériai olajtermelésnek a 29 százaléka. Az OPEC elnöke, Abdullah al-Attija katari olajminiszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az OPEC kezelni tudja az átmenetinek tartott nigériai kiesést, és megerősítette, hogy bőven van olaj a piacon, sőt, ismét aggodalmát nyilvánította az iraki háború után várható árzuhanás miatt, de ez egyelőre nem csökkentette az idegességet a piacon.

A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkára szerint legalább három évbe telik, amíg az iraki olajtermelés normális szintjére áll vissza.

A Die Weltnek nyilatkozva Alvaro Silva elmondta, a világ olajkínálata az iraki háború ellenére kielégítő. Utalt arra, hogy decemberben az olajkartell 1,5 millió hordónyi napi mennyiséggel emelte kitermelését és a venezuelai olajválság is lecsengett. A beszélgetést, amelyet a lap hétvégi száma közölt, a háború kirobbanása előtt vették fel. Silva szerint a piac kétségtelenül jól ellátott olajjal. Emellett a kereslet, a rossz konjunktúra és a szezonális viszonyok miatt jelenleg igen gyenge – tette hozzá az OPEC főtitkára helyzetértékelésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik