Belföld

Felfelé tör az Antenna Hungária

Látványosan jól szerepel az Antenna Hungária a tőzsdén az elmúlt pár napban. Ennek hátterében csak a céggel kapcsolatos privatizációs tervek kiszivárgása állhat.

A Népszabadság megtudta: a terv szerint a cégnek a kormány akár törvénymódosítással is biztosítaná az állami televíziók és rádióadók műsorszórási jogát. Ráadásul a tervek szerint a társaság még az idén 34 milliárd forintos tőzsdei részvénykibocsátással is megjelenne a piacon.

Péntek óta a háborús helyzet, az általános tőzsdei visszaesések, és az IT-szektor válsága ellenére folyamatosan emelkedik az Antenna Hungária részvényeinek árfolyama. A múlt csütörtöki, 1800 forintos záróárfolyam után hétfőn már kétezer forintot is megadtak a piacon egy részvényért, pedig csütörtök óta új hír nem látott napvilágot a társasággal kapcsolatban. (Délután a papír 1915 forinton zárt, ám árfolyama korántsem csökkent úgy, ahogyan a BUX index zuhant.)

A céggel kapcsolatos egyetlen újdonság egyelőre csak zárt körben terjed: a Népszabadság információja szerint a Pénzügyminisztérium csütörtökön küldte meg egyeztetésre az Antenna Hungária privatizációs koncepcióját a tárcáknak. A tervezet – értesülésünk szerint – hamarosan a kormány elé kerül, mivel a kabinet illetékes dönteni róla.

A pénzügyi tárca terve – amennyiben azt a kormány is jóváhagyja – valóban alapot adhat a társaság részvényárfolyamának szárnyalására. A javaslat ugyanis azt indítványozza: a hírközlési és a koncessziós törvények módosításával a következő évekre is garantálják az Antenna Hungáriának, hogy elláthassa a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió műsorterjesztését. Az állami tulajdonú televíziók és rádióadók műsorának továbbítása 2001-ben az AH bevételeinek 42 százalékát jelentette. Akkor – és tavaly – 9,3 milliárd forintot kapott a szolgáltatásért a társaság, közvetlenül a központi költségvetéstől. A rendkívül jól kiszámítható bevételi forrás 2003-ban 12,6 milliárd forint, és a tervezet szerint “javasolt e rendszer hosszabb távra szóló fenntartása”.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik