Belföld

Indexcsökkenésre számítanak hétfőn

admin
admin

2003. 03. 17. 10:05

Szakértők indexcsökkenésre számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 7183,40 ponton nyitott.

Mayer László, a Concorde Értékpapír Rt. szakértője elmondta: az európai vezető tőzsdék, az amerikai határidős indexek hétfő reggel már negatív tartományban voltak, így vélhetően Budapest is gyengüléssel nyit. Összességében úgy vélte, hogy “nem túl sok jóra lehet számítani”, és az elmúlt heti indexerősödéseket úgy Budapesten, mint külföldön inkább pozitív korrekciónak tudta be.

Pletser Tamás, az Erste Bank Rt. elemzője szerint is indexcsökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén. Mint mondta, a nemzetközi piacok pesszimisták, főleg az amerikai elnök beszéde után, amelyből az derült ki, hogy a héten megindulhat az Irak elleni katonai akció.

A bankközi devizapiacon 11,35 százalékon nyitott a forint a sáv erős oldalán, 8 bázisponttal gyengébben a pénteki zárásnál. Az overnight kamatok pénteki szintjükön nyitottak.

A dealerek szerint hétfőn is folytatódik a kivárási hangulat a bankközi piacokon, mindenütt az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal kapcsolatos határozatára várnak. Az eurót nyitáskor 244,70/80 forinton jegyezték, ami alig jelent eltérést a pénteken délután jegyzett 244,50/60 forintos kurzustól.

A dollárral 225,85/226,00 forinton kereskedtek a nap elején, mintegy 0,30 forinttal drágábban a péntek délutáni árfolyamnál. Az overnight és a tomnext forintpiacon 6,20/50 százalék volt nyitáskor az ajánlati szint, ami csak árnyalatnyi eltérést jelent a pénteki 6,20/40 százalékos árszinthez képest.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 30,2 pontos veszteséggel nyitott hétfőn, és rövidesen 66,9 pont volt a vesztesége. A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 8,06 pontos veszteséggel indult hétfőn, és néhány perc múlva 61,48 pont volt a vesztesége.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.